A chipgyártóknak most az aszály miatt fellépő vízhiánnyal kell megküzdeniük.

Bajban a világ vezető chipgyártójának, a TSMC tajvani gyárai, ugyanis komoly aszállyal, úgy pedig a gyártást súlyosan nehezítő és lassító vízhiánnyal kell szembe nézniük – számolt be róla a PCGamer és a VG.hu.

A TSMC többek között olyan cégeket lát el különböző chipekkel, mint az Apple, az NVIDIA, az AMD, a MediaTek, vagy a Qualcomm.

TSMC gyár

Az országot jelenleg évtizedek óta nem tapasztalt szárazság sújtja, melynek következtében a tajvani kormány korlátozta a vízfelhasználást. Mivel ez súlyosan érinti a gyárakat – a TSMC mellett a VIS-t és az UMC-t is -, a német és az amerikai szektor ellátása is veszélybe került. Jó pár nyugati gyártó, mint például a General Motors, a Volkswagen, és a Ford is több napra kénytelen volt leállítani a termelését.

A tajvani kormány ugyan ígéretet tett a Fehér háznak a chipgyártók vízkészletének folyamatos feltöltésére – jelenleg lajtos kocsikkal szállítják a gyárakba a vizet -, 7-11 százalékos csökkentéssel mindenképpen számolniuk kell, de szerintük ez nem okoz majd az eddigieknél nagyobb károkat.

Továbbá Amerika segítő jobbot is nyújt az említett cégeknek; a Biden-kormány például erősen segédkezik a TSMC arizoniai gyárának megépülésében, ahogyan a koreai Samsung New York államba tervezett chipgyárát is nagy erőkkel szorgalmazza – világított rá a Világgazdaság újságírója, Kriván Bence. 

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×