Tavaly bombaként robbantotta a hírt a Microsoft, hogy számukra hétvégi zsebpénznek számító potom 7,5 milliárd dolláros áron lecsaptak a komplett ZeniMax Médiára, úgy pedig játékostul-mindenestül a Bethesda Softworks-re is.
Az Xboxos cég portfóliójába így olyan stúdiók kerültek, mint a MachineGames (Wolfenstein), az Arkane (Dishonored, Prey), a legendás id Software (Doom, Rage, Quake), illetve olyan játékok jogai is, mint a Fallout sorozat, a The Elder Scrolls sorozat, vagy a The Evil Within.
Pontosabban fogalmazva kerülnek majd, hiszen egy ekkora mértékű akvirálás nem csak úgy pikk-pakk megtörténik. Az adás-vételnek ugyanis egy hosszú jogi procedúrán kell előbb átesnie, és majd csak ezután lehet a Microsoft tulajdona, addig viszont számos elhagyott banánhéjon elcsúszhatnak.
Az egyik ilyen veszélyeztető tényező a Fallout 4, a Bethesdát ugyanis anno beperelték amiatt, hogy a játékban haszonszerzés céljából átverték a játékosokat.
A pert még a X-Law Group indította a képen is látható szöveg miatt, ami azt ígéri, hogy azok a játékosok, akik befizetnek a Fallout 4 Season Pass-ra, minden érkező tartalmat megkapnak. Ez a módszer nem csak más játékokból lehet ismerős, de a cég is alkalmazta már többször is a korábbi címeiben.
A gondok ugyanis akkor kezdődtek, mikor a Bethesda úgy látta jónak, hogy 2016-ban előáll még egy fizetős extra tartalmakat ígérő megoldással – ez volt a Creation Club – aminek apropója, hogy ezért a Season Passon felül kellett fizetni. Bizony, a SP-re befizető játékosok, ha részesülni akartak a CC tartalmaiból, akkor nekik is meg kellett venni azt – ahogyan fordítva is így volt.
Ez azért is volt különösen fájó, mert a Season Pass árát közben majd a duplájára is emelték, hangsúlyozva, hogy ezért tényleg mindent meg fognak kapni.
Ez 2019-ben kiverte a biztosítékot Filippo Marchino és Thomas Gray ügyvédnél, akik azonnal beperelték a vállalatot, amiért szerintük az szándékosan félrevezette, de inkább átverte a saját játékosait, rajongóit.
A két ügyvéd a Microsoft akvirálása nyomán ismét akcióba lendült, és az ügy zárultáig próbálják lassítani a felvásárlást, félő ugyanis, hogy abban az esetben, ha az végbemegy, a Bethesda már nem lesz mindezért számon kérhető. Marchino a GamesBeat-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy egyenesen az ügyet kezelő bíróhoz fordultak, hogy az jogi úton akadályozza a Microsoft – Bethesda felvásárlást, ugyanis félő, hogy a 2022-re kitűzött tárgyalás előtt megússzák a felelősségre vonást. A Bethesda által okozott – átverésből származó károkat mintegy 1,1 milliár dollárra saccolják.
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…