Nem olyan jó a Stadia, mint amilyennek reklámozza a Google – jutalmuk ezért egy jó nagy per.

Mostanság mindenkit perelnek. Pislogunk egyet és hopp egy Sony per, pislogunk még egyet és az Epic már megint nekiugrik az Apple-nek, de tudnánk mesélni a GameStop részvényeket megfúró „tőzsdeharcosok” is.

Itt az újabb bíróságra citálós történet, mely a Google és egy bizonyos Jacqueline Shepherd között zajlik épp. Utóbbi ugyanis azért perelte be a tech vállalatot, mert az szerinte valótlan és direkt félrevezető információkkal hirdeti a játékstreaming szolgáltatását és platformját, a Stadiát.

A 2020 novemberében benyújtott vádirat szerint a Google a hirdetéseiben eltúlozza a szolgáltatás valódi tudását, ami valójában sokkal szerényebb minőséget nyújt.

Képtalálatok a következőre: doom eternal stadia

Félrevezetik tehát a felhasználókat, akik a szolgáltatásra előfizetve nem azt kapják, amire előzetesen számítottak. De ennél tovább is mennek; a játékosok megtévesztésében bűnrészességgel vádolják az id Software-t is, akik hamis adatokat adtak meg a Doom Eternal profiján azt állítva, hogy az 4K 60FPS-ben fut, majd miután kiderült, hogy mégsem, nem módosítottak a leíráson és így folytatták tovább a játék értékesítését.

Sőt, a Google egy hivatalos 2019-es tweetjükben hasonló állításokat fogalmaztak meg a Red Dead Redemption-nel kapcsolatban is, amiben azt ígérték, hogy a Stadián a legmagasabb beállításokkal játszhatnak a játékkal – ami szintén nem volt igaz. A tweetet ugyan már törölték azóta, ez az eset is bekerült a vádba.

Mindemellett azt is reklámozták, hogy a Stadia megfelelő internetkapcsolattal minden játékot 4K felbontásban 60FPS mellett képes prezentálni, ám nagyon hamar kiderült, hogy ez sem egy valós állítás.

A per jelenlegi helyzetéről egyelőre nincsenek friss információk (a járvány miatt lassabban is zajlanak az ilyen ügyek), de a keresőóriásnak nem csak emiatt kell felelnie. Korábban ugyanis ők is összeakasztották a bajszukat az Epic-kel, mivel az Apple-höz hasonlóan ők is eltávolították a Fortnite-ot a Play Store-ból.

Te használod a Stadiát? Mik a tapasztalataid?

 

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

 

×