Olcsó egérpad a hétköznapokra.

Ismét egy egérpad került a tesztasztalunkra, egész pontosan az eShark KARUTA ESL-MP2 L-es verzióját fogjuk górcső alá venni. A Karuta az egyszerű mintázatával és az alacsony árával próbálja meghódítani a gamerek szívét. Nézzük, mire képes.

Doboz

Egy hagyományos, kis méretű dobozban érkezik, feltekerten. Jó hír, hogy hamar kilapul, viszont a dobozban hiába nézelődünk, egyetlen extra sem lapul a mélyén.

Felület

Az eShark nem gondolta túl. Hozták a klasszikus fekete alapot, a bal sarokban találjuk a cég logóját, illetve némi extravaganciát is felfedezhetünk a zöld széleken. Teljesen szubjektív, hogy ez kinek jön be, kinek nem. Aki szereti a minimalista vonalakat, annak valószínűleg tetszeni fog. Nem lóg ki a tömegből, az biztos. Őszintén szólva az én szívemet nem igazán dobogtatja meg, hiszen ezer hasonlóval találkozhattunk már az évek során.

Az egérpad finom anyagú szövetből készült. Ez hozza a kötelezőt, nagyjából közepes sebességű, általában ehhez vannak szokva a gamerek. Aki a lassabb padokat is kedveli, az is jó helyen jár, viszont a gyors padok kedvelőinek nem a Karuta lesz az álompadjuk, ugyanis a gyorstól elég távol áll.

Szélek, hátlap

A varrott széleknek köszönhetően hosszabb távon is jó választás lehet a Karuta, ugyanis az olcsó árcédula ellenére azért össze van rakva (varrva?) ez a pad rendesen. Aki 4-5 évre tervez, annak is jó választás lehet, viszont a fekete padokhoz méltóan gyűjti a szennyeződéseket, szóval érdemes nedvestörlővel átmenni rajta hetente-kéthetente.

A hátoldalán gumírozott, csúszásgátló anyagot találunk. Ez jobb, mint mondjuk amit a Zowie-kon vagy az Xtrfy-okon alkalmaznak, de a tökéletestől messze áll. A kínai padok többségét hasonló gumírozással látják el, így láthattunk már hasonlót korábban. Sajnos minimálisan mozog mozgatás közben, bár nem hagyományos asztallapon, hanem az Endgame Cordura padon végeztük a tesztet.

Teljesítmény

A Karuta nem okozott váratlan meglepetést. Ahogyan azt említettem, nem egy túl gyors pad, így 4 m/s-os sebességnél magasabbat egyszerűen képtelen voltam produkálni. Nincs ezzel sem gond, hiszen az átlag játékosok 1-2 m/s-mal hadonásznak, a low sense gamerek pedig általában 3-4 m/s környékén állnak meg.

Sem a Model O Wireless, sem pedig az Xtrfy M42 szenzora nem hibázott. Persze egy egyszerű fekete padnál furcsa is lett volna, ha akad bármi fennforgás. Egy dolgot azért megjegyeznék, a bal alsó Eshark logó sajnos kitüremkedik a pad felületéből, ami okozhat még kellemetlenségeket, ha valaki gyakran használja az egerét a bal sarokban.

 

Összefoglalás

Mit tud egy 3500 forintos gamer egérpad? – eShark KARUTA ESL-MP2 teszt


Szerzői értékelés

7

Az Eshark Karuta ESL-MP2 igazából nem hozott semmi váratlant. A dizájn kicsit megosztó, de a zölden varrott szél feldobja a hangulatot. Az elképesztő kedvező árcédula mellett is hozza a kötelezőt, így aki szereti a közepes sebességű padokat és nem akar túl sokat költeni, annak érdemes becéloznia a Karutát.

remek árcédula

minimalista dizájn

varrott szélek

 

a csúszásgátló lehetett volna jobb minőségű

az eshark logó kitüremkedik

Olvasói értékelés

0

×