Nagyon izgalmas a felhozatal a második szezonban is.

Ma már kicsit korábban beszámoltunk arról, hogy bár meglepő gyorsasággal, de máris megérkezett a COD részletes beszámolója a második szezon legfontosabb újdonságairól.

Számos érdekesség kapott helyet az irományban, ezért mindet el is hozzuk nektek.

Most megnézzük, hogy milyen multi módokat élvezhetünk ebben a szezonban:

Gun Game – Mindenki számára ingyenes

Bizony, a sokak által kedvelt mód végre visszatér a játékba. Ebben a módban az operátoroknak kemény körülmények között kell majd helyt állniuk: nincs loadout, perkek, bármilyen felszerelés és scorestreakek sem.

Ehelyett minden játékosnak előre meghatározott 20 fegyverből kell gazdálkodnia, kezdve egy pisztollyal és befejezve egy késsel. Az a játékos nyer, aki minden fegyverrel megöl legalább egy ellenséget.

Stockpile – 6v6

Ez a mód a Kill Confirmed és a Hardpoint szupergyors iramú, halálos keveréke. Az operátorok minden egyes megölt ellenség után egy-egy dögcédulát kaphatnak fel a földről. Fontos azonban, hogy itt nem adódik egyből hozzá a csapat pontszámához – el kell vinnünk meghatározott pontokra a cédulákat, hogy ez megtörténjen.

A pontok a meccs során „vándorolnak” szerte a mapon. A játékosok természetesen több darabot is tarthatnak maguknál, de ha menet közben meghalnak, az enemy felveszi őket. Az a csapat nyer, aki a megjelölt mennyiségű dögcédulát hamarabb összegyűjti és leadja a pontokon.

Hardpoint – Multi-Team

Ebben a módban aztán abszolút jól szervezett csapatmunkára lesz szükségetek. Ez minden idők legnagyobb Hardpoint verziója. A hatalmas mapokon 10 négy fős csapatot eresztenek szabadjára, miközben el kell foglalni és megvédeni a Hardpoint helyeket, melyeknek helyzete 120 másodpercenként változik. Az első csapat aki 500 másodpercig helyt áll, nyer.

Nektek melyik mód tetszik leginkább? A Stockpile különösen izginek tűnik, már nagyon várjuk!

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/blackopscoldwarhungary

×