Az Nvidia bejelentette, hogy ugyan új fejezetet indítanak a VGA-k történetében, ám a korábban értékesített darabokat még nem érinti a módosítás.

Mivel manapság a videokártyákat kriptovaluta-bányászására használják sokan, így a fejlesztőknek is figyelniük kell arra, hogy az eszközeik milyen célt szolgálnak a piacon. Az Nvidia esetében több videokártyát is csapágyasra hajtanak a bányászok, s bizonyos esetekben csak és kizárólag ezért kerülnek értékesítésre az elemek.

Épp ezért az Nvidia úgy döntött, hogy a jövőben korlátozni fogja egy-egy kártya teljesítményét. Erre a sorsra fog jutni például az RTX 3060 is, amit olyan driverrel fognak ellátni, ami ha minden igaz megkerülhetetlen és feltörhetetlen.

Az NVIDIA a jövő héten megjelenő RTX 3060 driverébe olyan funkciót épített be,

mellyel gyakorlatilag értelmetlenné teszik a bányászatot.

A szoftver érzékelni fogja, ha valaki Ethereum kinyerésére használja és máris leveszi a hash rate teljesítményét, körülbelül a felére. Az új trend tehát az lesz, hogy a 30-as szériától kezdve megszorítják a VGA-k teljesítményét, hogy a bányászok számára ne legyen hívogató. Így azt remélik, hogy az egyébként is szűkös készlet fennmaradó darabjai tényleg játékosokhoz kerülnek.

Fontos lépés ez annak biztosításához, hogy a GeForce GPU-k a játékosok kezébe kerüljenek” – írta az Nvidia.

Érdemes-e attól félni, hogy az Nvidia a már értékesített videokártyákra is fellövi majd az új drivert?

Nos, a cég hivatalosan is bejelentette, hogy nem. Az új kártyáktól kezdve él majd az új rendszer, az Nvidia nem akarja szabályozni a már értékesített eszközök teljesítményét.

„Nem korlátozzuk a már eladott GPU-k teljesítményét” – tette hozzá az Nvidia. Természetesen a bányászoknak sem kell aggódniuk, hiszen ők külön kártyát kapnak majd. Így talán végre minden gamer elégedett lehet.

Az új driverről korábban már írtunk, erről bővebben itt olvashattok.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×