A Valve nemrégiben bejelentette, hogy március 25-én érkezik a Netflixre a Dota 2 anime.

Tuti, hogy ezt aztán senki sem várta a Dota 2 közösség tagjai közül, ezért villámcsapásként ért mindenkit a Valve nagyszerű híre, miszerint anime készül a játékból egy Netflix együttműködés során.

A DOTA: Dragon’s Blood című sorozat március 25-én debütál majd,

mindössze néhány nappal azelőtt, hogy a világ legjobb Dota csapatai össze mérnék erejüket a ONE Esports Singapore Majorban.

 

A bejelentő trailer alapján a cselekmény Davion, a Dragon Knight útját követi majd nyomon amint igazán izgalmas kalandokban és csatákban vesz részt. Ez nagyon hosszú idő óta az első ” igazi nagy lépése” a Dota fejlesztőinek az esport területen kívül és ez egyúttal rengeteg új játékost is hozhat magával.

 

Ahogy a Dota 2 kliens kezdeti képernyőjéről megtudhattuk, a fejlesztők további részleteket a fantasztikus animéről a következő hetekben osztanak majd meg, érkeznek majd videók és még több érdekesség is.

Ti várjátok már? Meg fogjátok nézni? Mi már fel is írtuk a naptárba!

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

×