Nagyon sok játék érkezik Stadiara, de nem ez fogja meggyőzni az embereket.

A Google igazán formabontó módot választott magának a játékosok Stadiaról való meggyőzéséhez. Pár nappal ezelőtt még arról lehetett hallani, hogy végleg bezárja a saját játékokon szorgoskodó stúdióit, azokról ugyanis hamar kiderült, hogy nem túl rentábilisek, pedig eredetileg több évre tervezett velük.

Most pedig bejelentik, hogy még idén több mint 100 újabb játékot adnak a játékstreaming szolgáltatásuk játéktárába.

A fentiek fényében persze ezek mindegyike külsős fejlesztés lesz, de párakat talán még így is meggyőzhet egy esetleges előfizetésről.

A kérdés csak az, hogy kiket?

Ha hihetünk a pletykáknak a „több mint 100 játék” között ott lesz a Shantae: Half-Genie Hero Ultimate Edition és a Shantae: Risky’s Revenge – Director’s Cut (ezek már február 23-án érkeznek), illetve hallani lehet a FIFA 21-ről is hasonlókat. Ez utóbbi pár újabb kérdést is felvet: mikor? – ugyanis azoknak a játékosoknak, akik évről évre megveszik a focis játékot bizonyosan megvan már, illetve működni fog? – ugyanis a legtöbb játékos az online meccsek miatt fizet be rá, amikről tudjuk jól, hogy azért még nem működnek teljesen tökéletesen streamingen keresztül.

A Google szakemberei nagyon dolgoznak a játékok hozzáadásán és biztosan érkeznek majd újabb megjelenésű címek is (lásd pl. CP2077 – ami itt jobb mint bármelyik konzolon), de a saját stúdiók bezárása különösen eltántorító hatással lehet. Annak fényében pedig pláne, hogy például neadjisten’ a GeForce NOW szolgáltatás teljesen leállna, az ott játszott játékokat megtarthatjuk, hiszen azok egy attól teljesen független profilhoz, a Steamhez, az Epic Games Storehoz, vagy a Uplay-hez vannak csatolva. He pedig ide vesszük még a Game Pass-t is, akkor a játékokat még csak meg sem kell vennünk, csupán a szolgáltatásért kell fizetnünk, ami így jóval számíthatóbb megoldás.

A Stadia ezekkel szemben a saját platformján árulja a játékait, melyeket most visszamenőlegesen tölt fel olyan címekkel, melyek valószínűleg már sokaknak megvan máshol. De ha mégsem, akkor is ott a félsz, hogyha esetleg a Stadia sem hoz eleget a Google konyhájára, akkor pikk-pakk elveszhet a játéktárunk, annak teljes ráfordított összegével együtt…

Örülünk hát, hogy frissül, csak kellene valami biztosíték is arra, hogy ezeket mind megtarthatjuk majd.

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×