a Halo 3 az Xbox 360 egyik legjobb exkluzív játéka, egyben pedig a Bungie érzelmes búcsúja is volt legendás karakterétől, Master Chieft-től.
A játékosok körében is hihetetlenül népszerű volt, amit még évekkel később is képesek voltak életben tartani, hiszen az utolsó multiplayer pályákat is tartalmazó frissítést két évvel a megjelenése után, 2009-ben kapta (Mythic II). Azóta viszont hivatalosan már nem frissült a Halo 3, ami nyilván nem volt véletlen, hiszen a Bungie javában a máig legjobb Halo játékként emlegetett Reachen dolgozott.
A 343 Industries most bejelentette, hogy a Halo 3 többjátékos módja több mint egy évtized után új pályával bővül.
A csapat a jó hírt egy hivatalos blogbejegyzésben tette közzé, miszerint az új pályát a Halo Online-ból mentik át, és előre láthatólag február 18-án – sok mással együtt – meg is érkezik a Master Chief Collection-be. Magáról a térképről sokat nem tudni (a HO elkaszált Waterfall mapjának egy variánsa lehet), amiről egyetlen screenshotot osztottak csak meg,ez alapján pedig kijelenthetjük, hogy igen fagyos fogadtatásban lesz majd részünk.
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…
2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…
2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…