Gaming

Ha nem csak online játszanátok együtt – 7+1 local co-op játék Valentin-napra (is)

A koronavírus sajnos idén a Valentin-napi programokra is erőteljesen rányomja a bélyegét, ám ez nem jelenti azt, hogy teljesen le kell mondanunk a közös szórakozásról. A bejegyzésben 8 olyan lokális co-op játékot találhattok meg, amik az ilyen helyzetekben is kellemes kikapcsolódást nyújtanak és akár a kanapén összekuckózva is tolhatjátok őket. Persze ezeket nem csak pároddal, de haverokkal is tudod közösen játszani.

A játékoknál igyekeztünk figyelni a könnyű elérhetőségre, így a legtöbb játék ingyenes/olcsó vagy valamilyen előfizetéses konstrukció keretein belül fillérekért játszható.

1. Human Fall Flat

 

Igazán szórakoztató játékkal indítunk. Annak ellenére, hogy 2016-ban jelent meg manapság is teljesen megállja a helyét. Lokálisan maximum 2 ügyetlen karaktert irányíthatunk, a cél természetesen az adott pálya teljesítése lesz különféle ügyességi és logikai feladatok megoldásával. Abban biztosak lehetünk, hogy nevetésben nem lesz hiány. Steamen pár eurórért beszerezhető, de az Xbox Game Pass tulajdonosok konzolon és PC-n IS „ingyenesen” letölthetik.

Steam / Game Pass

2. Overcooked 2

 

A sikeres első rész után nem volt kérdés, hogy a másodikkal sem tudnak mellélőni a fejlesztők. Kezdő játékosoknak is teljesen ideális szórakozás. A játékban egy konyhán kell dolgoznunk és teljesíteni (lehetőleg gyorsan és pontosan) a kért rendeléseket. Pörgésben és nevetésben itt sem lesz hiány. Steamen meglehetősen drága, de az Xbox Game Pass keretein belül ez is elérhető és az első hónap csak 300 forintunkba kerül.

Steam / Game Pass

3. FIFA széria

 

Ha lokális co-opról van szó, akkor a sportjátékok sem maradhatnak ki. A legismertebb ezek közül egyértelműen a FIFA széria. Az EA Play szolgáltatásra előfizetve itt is kevesebb mint 2000 forintért elérhetjük akár a 20-as verziót is. Néha azért nem árt, ha engedtek a másiknak egy kicsit. 🙂

EA Play

4. Rocket League

 

Ha szeretitek az autós játékokat, de a focit sem vetitek meg, akkor a Rocket League lesz a tökéletes választás. Az Epic Store-ból ráadásul teljesen ingyenesen letölthető, így semmi sem állhat a közös szórakozás útjába. Tolhatjátok egymás ellen is, de akár botokat vagy online ellenfeleket is lealázhattok.

Epic Store 

5. F1 Race Stars

 

Az F1 versenyjátékok jócskán leegyszerűsített változata erőteljes Mario Kartos beütéssel. Az autók irányítása nagyon egyszerű, hiszen igazi partijátéknak készült. Az elmúlt évek során többször is ingyenesen elérhető volt, így könnyen lehet, hogy már ott is figyel a Steam könyvtáradban. Egy próbát mindenképpen megér.

Steam

6. Cuphead

 

Ha lokális co-op, akkor a többszörösen díjnyertes Cuphead sem maradhat ki a listából. Sajnos még mindig rendesen elkérik az árát, de minden pénzt megér a különleges látványvilág és atmoszféra. Mintha egy régi mese elevenedne meg a monitoronkon/tévénken. Különösen ajánlott választás!

Steam

7. Brawlhalla

 

Némi akcióra vágytok? Az sem probléma! A legjobb és legegyszerűbb választás az ingyenes Brawlhalla lehet. Nem akar több lenni mint ami, egy egyszerű, de nagyszerű 2D akciójátékról beszélhetünk.

Steam

7+1. Lego játékok

 

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Lego játékokkal sem lehet mellé lőni, így hiba lett volna kihagyni őket a listából. Rengeteg film(sorozat) Lego változatát érhetjük el az áruházakban, készült játék például a Star Wars, a Harry Potter vagy épp a Lord of The Rings szériákból is. Kellemes kikapcsolódást nyújtanak és nevetésből sem lesz hiány a kiváló poénok miatt.

Steam – LEGO Collection

Úgy érzed valami kimaradt? Kommentekben jöhetnek a további tippek! 

Arpi

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

7 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

8 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

9 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

9 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

9 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

10 óra telt el azóta...