A Hyundai igazán különleges járműkoncepcióval állt elő, ami akár még valóság is lehet.

Miután a cég tavaly előállt a négylábú, utasokat szállító jármű koncepciójával, most egy hasonlót ötletet mutattak be. A Hyundai, miután nemrégiben komolyan bevásárolta magát a Boston Dynamics robotgyártó cégbe, most bemutatta a sétáló autó új verzióját, melyet először 2019-ben mutattak be.

 A Hyundai TIGER egy négy lábon járó robot, ami olyan helyekre juthat, ahová egy ember nehezen.

A Transforming Intelligent Ground Excursion Robot (TIGER) az Ultimate Mobility Vehicles kezei alól kerül ki, és az első olyan négylábú járműkoncepció, ami nem szállít utasokat. Célja elsősorban az emberek támogatása lenne.

A Hyundai úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy a négylábú járművek jobbá tehetik a világot. Az autókat kifejezetten távoli helyek elérésére tervezték, ami segítheti a tudományos kutatásokat, valamint az élelmiszer vagy orvosi ellátást katasztrófák vagy más vészhelyzetek esetén. A TIGER négy lábat kapott, melyek mindegyike „ízületekkel” rendelkezik, így képes utánozni az emlősök, például a hüllők járását.

„A moduláris platformarchitektúrán alapuló funkciók közé tartozik a kifinomult láb- és kerékmozgató rendszer, a 360 fokos mozgás és a távérzékelésre alkalmas érzékelők sora. A jármű csatlakoztatható egy szintén pilóta nélküli légi járműhöz, mely képes eljuttatni a TIGER-t elérhetetlen helyekre” – írja a Hyundai.

A TIGER behúzott lábakkal úgy megy, mint egy összkerék-meghajtású autó. Amikor viszont elakad, vagy nehéz terepen kell átjutnia, akkor képes kinyújtani a lábait és szépen átkelni árkon-bokron.

A Hyundai továbbá úgy véli, hogy a jármű alapjául szolgáló technológia akár bolygóközi küldetésekre is alkalmas lehet. A gyalogló robot egyenetlen terepen haladhat, falra mászhat, mindezt úgy, hogy a felső része szintben marad. Normál terepen pedig úgy használható, mint egy terepjáró.

A TIGER azonban egyelőre csak egy koncepció, tehát egyáltalán nem biztos, hogy a Hyundai valóban belefog a gyártásba. A cég azonban láthatóan új járműmegoldásokat keres, amivel forradalmasíthatja az ipart. Ezen kívül is számos más koncepción dolgoznak, ám az még a jövő zenéje, hogy melyik fog megvalósulni.

A Hyundai egyébként tavaly mutatta be az utasokat szállító, Elevate járművet, ami szintén négylábú, de utasokat is szállít.

Korábban hallottunk arról, hogy talán a Hyundai segít az Apple autó megvalósításában, ám közben ezek a tárgyalások megszakadtak. A Hyundai tehát nem vesz részt az Apple autó létrehozásában, így talán teljesen más terveik valósulhatnak meg.

×