Ilyen történetekről mindig jó hallani, nemhogy ezekben a nehéz időkben!

Ha adományozásról, pénzgyűjtésről, vagy úgy nagyjából bármilyen megsegítésről van szó, a videojátékos közösségek rendre bizonyítják óriási erejüket. Ezzel is sorra bedöntve azt a sokak által a mai napig igaznak vélt bullshitet, miszerint a videojátékok valódi erőszakot szülnek.

A játékosok persze nem csak egységben, hanem egyénenként is képesek bizonyítani, ezt a sort erősíti az a gamer is, aki a komplett gyűjteményét adta oda egy sokgyermekes családnak. Azt ugyan nem tudom, mi célból, de Ok_Strawberry7683 néven maga az adományozó osztotta meg a történetet Redditen, ami szerint a szomszédságában élő 6 gyermekes csonka család anyagilag nem áll túl jól, és ezen a koronavírus-járvány sem segített sokat. A szinte folyamatos bezártság valamivel elviselhetőbbé tétele miatt az anyuka megkérdezte hősünket, hogy akadna-e nála valami olcsó dolog, amit megvehetne a gyerekeinek szórakozás gyanánt.

Ok_Strawberry pedig elő is kapott két PS4 Slimet, három kontrollert, egy régebbi TV-t és egy fejhallgatót, na meg egy-két halom játékot is hozzá, mindösszesen 25$-ért, úgy nagyjából 7000 forintért.

My Neighbor is a Single Mom and they can’t really Afford a Ps4 right now asked if I had anything her 6 Sons[Ages 6-15] could play. I sold her my collection, old TV, 2 ps4’s slims, 3 Controllers and A old headset for $25. from playstation

 

Bizony, egy régebbi használt játék áráért adta mindezt, aminek valódi értéke alsó hangon, jószívűen engedve az alkudozásnak is 180-200.000 forintra lenne tehető.

Ha egy fecske nem is csinálhat nyarat, egy jószívű gamer azért egy nélkülöző család mindennapjait már biztosan szebbé tudta varázsolni.

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=producthttps://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×