Bár nem teljesen úgy, ahogy az lenni szokott, lesz 2021-ben E3. Legalábbis nem marad el.

A világ egyik legnagyobb videojáték-konferenciáját tavaly sajnos nem lehetett megtartani, a COVID-19 világjárvány miatt. Emiatt minden gamer szomorúan vette tudomásul, hogy az E3 rendezvényt törölték, a játékokról és fejlesztésekről teljesen más módon értesültünk. Legalábbis azokról, melyek még elkészültek a járvány miatt. A vírus ugyanis a fejlesztést is megnehezítette. Azóta azonban sok idő eltelt és valószínűleg a cégek is átrendeződtek, például egy eredményes otthoni munkavégzésre. Így valamilyen formában idén E3 (Electronic Entertainment Expo) is várható.

A szervező Entertainment Software Association teljesen digitális E3-ra áll át.

Bár mindenki azt remélte, hogy idén már bátran lehet tartani élő rendezvényt, ez nem teljesen így van. Jelenleg felkészülve minden eshetőségre, sokan online formátumra váltottak: köztük ilyen lesz a BlizzCon is. Az ESA még tavaly erősítette meg, hogy a 2021-es esemény előkészületei jól haladnak.

A VGC információ szerint 2021-ben június 15-17 között három napos, teljesen online E3 zajlik.

A tervek szerint ugyanúgy lesznek előadások, díjkiosztó, bejelentések, kiadói keresztalak, és számos más stream.

„2021-re átalakítjuk az E3 élményt. Hamarosan részletekkel is szolgálunk, hogy hogyan hozzuk össze a globális videojáték-közösséget. Remek beszélgetéseket folytatunk kiadókkal, fejlesztőkkel és cégekkel” – írta az ESA. A VGC arról is írt, hogy akár még kipróbálható demók is elérhetők lesznek a kiadók által. Persze erre nincs garancia.

Az olyan események elmaradása, mint a tavalyi E3, számos kiadó és fejlesztőcsapat számára nagy veszteség volt. Ez persze ahhoz vezetett, hogy a kiadók saját online bejelentőműsorokat indítsanak.

Persze a legjobb az lenne, ha megint lehetne élő eseményt tartani, ahol mindenki összegyűlhet úgy, mint régen. Ez azonban még várat magára. Számíthatunk tehát egy otthonról nézhető E3 élményre. Ezzel kapcsolatban a részletek később jönnek.

Te végignézed majd az idei E3-mat?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×