Vannak, akik nem akarnak éveket dolgozni a sikerért.

A Twitch hőskorában sem volt könnyű egy kezdő streamernek felverekednie magát a nézettségi és ismertségi ranglétrán, manapság viszont kezdő segítség nélkül bizony nagyon könnyű eltűnni az új tartalomgyártók végtelen tengerében. Néhány kivételtől eltekintve a legtöbbeknek hosszú évek kemény munkája van a sikeres csatornája mögött, de elő-előfordul szerencsésebbekkel, hogy egy nagyobb csatorna alánlására lódul meg a szekér.

Úgy gondolom, hosszú távon egy tapasztalatlan videós számára talán jobb magának kitaposni a sikerhez vezető utat, hiszen így tanulja meg fenntartani a nézők figyelmét, sőt, így adódik alkalma jobban megismerni a csatornájának bázisát, keménymagját adó törzsnézőket is, nem mellesleg így van ideje kitapasztalnia a technikai és retorikai sajátosságokat is, vagyis így alakul ki a saját stílusa.

Akadnak viszont olyanok, akik úgy próbálnak meg láthatóvá válni, hogy Twitch botokat fizetnek a követők számának növeléséért.

Képtalálatok a következőre: urdadbethan

urdadbethan: majdnem 4 millió követő – 120 néző

A követőszámot nem kicsit megnövelő Twitch botokat áruló cégek ellen az Amazon már régóta küzd, négy évvel ezelőtt például nem kevesebb mint hét ilyen vállalatot citált bíróság elé, de úgy tűnik ez egyáltalán nem volt elrettentő erejű. A Dexerto szúrta ki, hogy a Twitch elmúlt egy hónapban új követőt szerző streamereit mutató top10-es listában

7 videós úgy szerepel, hogy átlagosan csak pár tucatnyian nézték őket egyszerre.

Kép: Dexerto

Az első helyen szereplő ‘urdadbethan’-t például egyszerre átlagosan 127-en nézték méghozzá úgy, hogy 3,772,238 követője van – melyből 3,770,695-öt csak ebben a hónapban hozott össze. A sor hasonlóan folytatódik, Ezzi 3,229,569 millió vadiúj követőből 3,157,794 milliót januárban szerzett, míg az átlagos nézőszám a 40-en megállt, de ott a legextrémebb példa Vision2KZN,

akit egyszerre 6-an néztek legtöbben, pedig több mint 3 millió követője van.

A listából Nmplol tűnik ki leginkább, az ő adatain például sokkal kiegyensúlyozottabb számokat láthatunk, ő szinte biztosan nem használ botokat.

Ezzel nyilván kezdenie kell kezdenie valamit a Twitchnek, és valószínűleg hamarosan fog is, pár éve például nem csak a botokat, de azokat a streamereket is bannolták, akik fizettek a meghamisított számokért, így hasonló intézkedésekre lehet számítani most is. A Twitch botok természetesen már tavaly is óriási problémát jelentettek a platformon és nagyon úgy tűnik, hogy ezt idén sem ússzuk meg.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×