Úgy tűnik, hogy a 8. szezon során Loba újabb erősítést kap. Ezúttal a mestertolvaj taktikai képessége, a Burglar’s Best Friend kerül górcső alá.

Loba érkezése nem mondható annyira sikeresnek, mint a többi hősé. Watson és Fuse is meghódította a harcteret, de Loba sose tündökölt túlságosan.

A karakternek természetesen megvannak az előnyei, és az ultiját a 8. szezon megjelenésével erősítették is. Ha mestertolvajnál azonban fontos odafigyelni, hogy a teleportálásba mennyire nyúlnak bele, hiszen ha picit is túlméretezik akkor könnyen túlságosan OP lesz. A gondolataikat redditen egy kérdezz-felelek formájában is megosztották:

Respawn here. We just shipped Season 8 – Mayhem. Ask us anything! from r/apexlegends

„Hogy miért vagyunk annyira ragaszkodóak a taktikai képességéhez? Erre van egy jó magyarázat! A harc olvashatósága vagyis, hogy a bizonyos szituációkat tudjuk olvasni, nagyon fontos, hogy a játékot élvezzük. Ha netán túl erősre csináljuk meg Lobát, akkor egy karpereccel rögtön mögénk kerülhet, mindenféle előrejelzés nélkül, és az már annyira nem esne jól ugye?”

Ez nem azt jelenti, hogy a hőst elhanyagolják, és többet nem változtatnak rajta. A elkövetkezendő időszakban további 2 frissítés is érkezik a karakterre. Az egyik egy bug javítása lesz. Egyes helyeken a teleport például nem működött. A második pedig valószínűleg megszüntetik a lassítást, amikor a karperecet eldobja.

„Jelenleg olyan variációkat tesztelünk, amikor nem a karakter nem lassítja le, amikor a karkötő a levegőben van, valamint miután teleportálunk vele.”

Neked bejönnek a Loba módosítások?

×