Az lenne a csoda, ha ezt most megúszná az Activision!

Ismerősen cseng az a név, hogy Cade Janus? Nem lepődök meg ha nem, mivel csak egy film koncepciójához találta ki Clayton Haugen rendező, amit végül nem valósított meg. A karakter viszont pár – szintén koncepciós – kép erejére azért életre kelt, amiken Alex Zedra fiatal színésznő bújt a katonanő bőrébe, amit 2012-13-ban Haugen jogilag le is védetett.

Viszont ha azt kérdezném, hogy tudjátok-e ki az a Mara, sokaknak azonnal beugorhat a 2019-es CoD: Modern Warfare reboot.

Nos, a helyzet az, hogy a rendező beperelte az Activision-t, szerinte ugyanis a játékukban egy az egyben az ő karakterét másolták le, mi több, egyenesen ellopták azt, mivel tőle aenki semmilyen engedélyt nem kért. A vádja pedig egyáltalán nem megalapozatlan, bár ezt még a teljes történet ismerete nélkül is megmondhatjuk.

A megdöbbentő hasonlóságnál ez már egy kicsit több:

Clayton azt is állítja, hogy a karakter megalkotásához a fent látható Janus képeket is felhasználták a fejlesztők, sőt, az eredeti színésznőt szerződtették Mara modelljének – ez utóbbi például nyilvánvalóan igaz. Továbbá az Infinity Ward ugyanazokat a felszerelésbe öltöztette, ugyanúgy sminkelték ki és még a színésznő haját is pontosan olyanra állították be, mint ahogyan az ő képein is látható.

A rendező kártérítést kér, amiért szerinte az Activision szándékosan megkárosította őt, így egy bizonyos összegen felül a Mara skinekből – visszamenőlegesen is – befolyt összeg egy részére is igényt tart. Az kiadó egyelőre hallgat, de meglepődnék, ha ki tudná magyarázni magát ebből.

Szerintetek tényleg ellopta az Activision-Infinity Ward a karakter ötletét?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

https://www.facebook.com/groups/blackopscoldwarhungary

×