A világ leggazdagabb emberét évek óta időutazással vádolják.

Elon Musk kétségtelenül a világ egyik legsikeresebb embere, aki nem csak vagyona miatt tekinthető kiemelkedő személyiségnek. Ő a PayPal alapítója, de neve ismert a Tesla vagy épp a SpaceX kapcsán. Ha ő valamiről ír a Twitteren, annak hatása van a világra vagy épp a gazdaságra. Nemrég például a Cyberpunk 2077-ről posztolt, a CD Projekt részvényei pedig jelentős százalékkal megemelkedtek. Nemrég arról is szó volt, hogy Elon Musk azt szeretné, ha majmok az agyukkal játszanának videojátékokat. Egy évekkel ezelőtti összeesküvés-elmélet szerint Elon ezen felül időutazó is.

Elon Musk sokak szerint egy első világháborúban élt kanadai pilóta.

 

Az elmélet szerint Elon nem a vakszerencsének vagy épp tehetségének köszheti sikerét és vagyonát, hanem annak, hogy időutazó – írja a LadBible. Ennek bizonyítéka elvileg egy régi fotó, Raymond Collishaw-ról, egy első világháborús, kanadai vadászpilótáról.

Természetesen ez a hír nem lehet újdonság azoknak, akik figyelik a közösségi oldalakat. Az elmélet évekkel ezelőtt röppent fel, majd 2020 februárjában maga Elon Musk szarkasztikusan válaszolt rá. Azt mondta, hogy ő egy több ezer éve vámpír, akinek mindig is gondot jelentett elrejteni személyazonosságát az elmúlt századok során. Az elmélet azóta rendszeresen megjelent az interneten, beleértve egy 2017-es YouTube-videót is.

 

Nemrégiben Collishaw képe ismét vírusként terjedt el az interneten, az elmélet újra igen népszerű a közösség oldalakon. Ez persze köszönhető annak is, hogy Elon Musk egyre többször lepi meg a világot bejelentéseivel és terveivel. Ha Elon valóban időutazó talán épp ezért tudja pontosan, hogy mibe érdemes fektetni.

Az 1893-ban született Raymond Collishaw egyébként a brit Királyi Légierő (RAF) második legeredményesebb kanadai vadászpilótája volt az első világháborúban. A második világháborúban is szolgált, 1943-ban szerelt le, majd 1975-ben 82 éves korában hunyt el.

Szerinted is időutazó lehet Musk?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×