Három játékhoz is megérkezett az újgenerációs felfrissítés, az egyik viszont magasan kiemelkedik mind közül.

Az újgenerációs, vagyis hamarosan már jelenlegi generációs konzolok egészen elképesztő dolgokra lennének képesek, amik jelenleg még csak amolyan ábrándként sejlhet fel a játékosok képzeletének messzeségében. Ennek oka egészen egyszerűen az, hogy jelenleg nincs még olyan játék a piacon, ami ténylegesen képes lenne prezentálni az új masinákban rejtőző potenciált, ezekre vélhetően még egy-két évet bizonyosan várnunk kell még.

Mindez persze nem jelenti egyenesen azt, hogy erőfitoktatás nélkül maradnánk, hiszen számos olyan játék akad, ami megkapja a next-gennek címkézett tuningot, ami sok esetben a gyorsabb töltési idő mellett a megnövelt frame rate és felbontáson kívül többet még nem igazán nyújt.

A napokban három játékhoz is érkezett ilyen frissítés, nézzük is meg, hogy hogyan muzsikál a The Division 2, a Control és a God of War a patch letöltése után.

God of War

A Sony PS4 uralmának egyik, ha nem a legjobb címe megkapta végre a már nagyon várt újgenerációs frissítést. Mint már fentebb is említettem, sok esetben bizonyos dolgokon felül nem érdemes többre számítani, amit azért kell külön kiemelni, mert sokan már a ray tracing technológiát látják egy-egy ilyen frissítés mögé, ami sokszor nem jön el, sajnos ebbe a remekműbe sem.

A 2018-as játékon aligha lenne mit és hova javítani, a Santa Monica csapatának viszont mégis sikerült. A next-gen frissítés a GoW esetében kvázi a PS4 Pro két választható módjának (teljesítmény és grafika) ötvözete, így megkapjuk a 4K-s felbontást és a stabil 60FPS-t. A töltési idő még mindig elképesztő, 20-22 másodpercnél átlagosan sosem kell többet várni, ami a PS4 Pro 45 és az alapgép 48 másodperces idejéhez képest ég és föld.

The Division 2

A The Division második része is azok közé a játékok közé tartozik, amelyek még ma is fenomenálisan néznek ki. A február 2-i Title Update nagyot változtatott a tartalmilag egyébként régen frissült játékon, hiszen a Resident Evil esemény mellett PS5-ön és Xbox Series X-en is már 4k-s felbontásban és 60FPS-ben tündököl.

Az érdekessége a dolognak talán az, hogy a töltési idő egyáltalán nem növekedett emiatt.

A 4K 60FPS igen nagy mértékben változtatott a játékon, amit leírva nem lehet átadni, szóval inkább csak higgyetek a szemeteknek:

Control: Ultimate Edition

Őszintén szólva én már azon is elképedtem, hogy a Remedy remeke egyáltalán megmozdult a letűnő generáció alapgépein. A legnagyobb meglepetésem ezután az volt, hogy kifejezetten, de inkább áll leejtősen jól nézett ki. A grafika, a fényhatások, a játékmenet, a fizika, a környezet rombolhatósága és a viszonylag nyílt világ meg is tette a hatását, hiszen sokszor bele-bele szakadtak a gépek, hogy elbírják mindezt.

Ezt emeli új szintre a next-gen frissítés, és ha már az alap változattól elhagytuk az agyunk, akkor ettől egy másik dimenzióba kerülünk.

A next-gen Control talán az első és jelenleg egyetlen játék, ami képes megfelelően prezentálni az előttünk álló óriási technológiai ugrást. Ez a játék ugyanis megkapta a ray tracinget, vagyis a valós idejő tükröződést, amitől annyival jobban néz ki, hogy le sem lehet írni igazán. A fényhatások valamelyest jobbak lettek, a töltési idő nyilván a töredékére redukálódott, a felskálázott(!!!) 4K-s felbontásban pedig olyan részleteket is kiszúrhatunk, amiket eddig nem, na de az a RAY TRACING!

Viszont nem minden fenékig tejfel.

A RT-nek megvan az ára, amit FPS-ben kell megfizetnünk. Az új technológia ugyanis csak a grafikai módban működik, ami lefixálja a képfrissítést 30FPS-re. Természetesen módunkban áll FPS módra váltani, amitől egészen elképesztő folyamatossággal követhetjük le az akciót, ebben az esetben viszont el kell köszönnünk valós időben tükröződő felületektől.

Érdekesség, hogy mindezt az Xbox Series S is megkapta, a különbséget a nagykonzolos verziók között a felbontásban találunk majd. Xbox Series X-en FPS módban alapvetően alig mozdul el a mutató a 60-as számról, valamiért viszont átvezetők és a beugró feliratok során komolyabban be droppol, ezzel szemben PS5-ön a harcok közepette hajlamos többször is 55FPS-re csökkenni, de ezt szerintem egy átlagos játékos aligha fogja kiszúrni.

Az újgenerációs gaming demózására nincs jobb most a Controlnál!

Az egészben pedig az a legjobb, hogy PS5-ön PS Plus előfizetéssel ingyen a miénk lehet, míg ugyanerre a Microsoft konzoljain csak Game Pass előfizetésre van szükségünk.

 

 

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×