Elkészült az oroszok saját internete, már bármikor lecsatlakozhatnak a globális hálózatról.

Dimitrij Medvegyev vezető orosz politikus, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnöke a minap bejelentette,

hogy Oroszország teljesen felkészült arra, hogy lekapcsolódjanak a globális internethálózatról.

A hír aligha lehet meglepő, hiszen a Putyin vezette orosz kormány mér évek óta dolgozik a RuNeten, melynek első, de talán legfontosabb állomása 2019 végén volt, mikor egy próba alkalmával sikeresen több napra lecsatlakoztak a globális hálóról. Az erről szóló jogszabályt pedig még ezelőtt, 2019 elején fogadták el, amely teljes egészében 2021 januárjában lépett érvénybe.

A lépésnek számos bírálója is akad, akik szerint teljesen indokolatlan ez a zárt, kínai mintázatú rendszer, ami túl nagy ellenőrzést, úgy pedig cenzúrát biztosít a kormánynak az orosz internetező polgárok felett. Az ezzel a véleménnyel szembenállók azonban azt állítják – köztük természetesen Putyin is -, hogy a RuNet óriási kiberbiztonsági fontossággal bír, szerintük ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjék a felhasználókat és az államot a más országokból érkező kibertámadások ellen.

Russia′s internet law a ′new level′ of censorship: RSF | News | DW |  01.11.2019

Kép: Getty Images

„A technológia készen áll erre. A törvényhozás szintjén is megszületett már minden döntés, de ez nem lenne egyszerű és én nagyon nem szeretném. Én egyelőre, őszintén szólva, nem látom előjeleit ennek, mert ez kétélű fegyver” – nyilatkozta Medvegyev (444.hu)

A politikus azt is elárulta, hogy jelenleg minden közösségi oldal változatlanul működik az országban, abban az esetben viszont, ha magatartásuk barátságtalanná válik és nem lesznek hajlandóak orosz információkat leközölni, akkor megteszik a szükséges lépéseket.

https://leet.hu/page/3/?s=Shark&post_type=product

×