2021 elején a LoL fejlesztője, a Riot Games elárulta, hogy a rajongók új tematikus skin vonalról szavazhatnak. Ez volt az első alkalom, hogy a játékosok dönthettek hasonló kérdésekben. A három opcióra néhány hétig lehetett szavazni, és a végleges szavazatok összértéke alapján a Crime City Nightmare vitte a megtisztelő győzelmet.
A végeredmények nem voltak túl szorosak, amint az a képen látható, ám furcsa módon Kína, – amely a világ legnagyobb játékosbázisát képviseli -, inkább a Debonair 2.0-ra szavazott.
Emiatt a Riot Games úgy döntött, hogy mindkettőt megkapjuk, először a Crime City Nightmaret, majd a Debonair 2.0-t.
Utolsó helyen kullogott a Monster Tamers, de azért megemlítjük, hogy ne maradjon ki a jóból. Arról is szó esett, hogy talán ő is bekerülhet a későbbiekben. Tényleg később, hiszen a legelső, a CCN is leghamarabb július és szeptember között érkezik. Mindenesetre jó ötlet volt ez a szavazósdi, hiszen azt éreztetik a felhasználókkal, hogy tényleg érdekli a csapatot a véleményük.
Végezetül pedig, megmutatjuk, melyik 3 témára lehetett szavazni, ha esetleg valaki lemaradt róla:
Monster Tamers
Debonair 2.0
Crime City Nightmare
Ti melyik témára szavaznátok vagy szavaztatok? Melyik tetszik a legjobban?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…