Hamarosan kiderül, hogy Zack Snyder eredetileg milyennek álmodta meg az Igazság Ligájának sötétebb összeállását.

A Zack Snyder által elkezdett, majd a Marvel képregény és moziverzum mélyen tisztelt Joss Whedon-ja révén befejezett Justice League – az egyébként remek casting ellenére – túlzottan nem mondható sikeresnek, de úgy áltagos mércével egy jó filmnek sem igazán.

A sikertelenséget a rajongók azonnal a Bosszúállók rendezőjére kenték és mintegy megfeledkezve Snyder korábbi „remekműveiről” menten petíciót is indítottak az akkor még konteó szintjén létező Snyder Cut megvalósulásáért, melynek létezését a Warner később nemhogy elismerte, de a nyomásnak eleget téve zöld utat is adott annak befejezésére. Hosszas várakozás után pedig célegyenesbe is fordul a több mint 4 és fél órásnak ígérkező maratoni hosszúságú film,

ami március 18-án debütál majd az HBO Max kínálatában.

A Warner igen nagy reményekkel küldi streaming platformjára a filmet, ugyanis különböző beszámolók szerint majd 70 millió dollárba került a stúdiónak a projekt megvalósulása. Ez azért is nagy szó, mert a nemrég debütált Wonder Woman ’84-gyel ellentétben a Justice League eredetileg is elkerülte volna a mozikat, ami 1 órás epizódok formájában került volna a Netflix konkurenciájának szánt streaming platformra.

Előbbi példájából kiindulva pedig még abban az esetben is sikeres lehet a már legendaszámba menő Snyder Cut, ha az végül balul sülne el, hiszen a Csodanő mérsékelten közepes folytatása is több mint 41 millió új előfizetőt hozott a Warner konyhájára.

UPDATE: Időközben a DC Magyarország bejelentette, hogy a HBO Max premierrel egy időben HBO GO-n is megtekinthető lesz a Snyder Cut.

https://leet.hu/page/3/?s=Shark&post_type=product

×