Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy tavasszal egy tech óriások és a Facebookot érintő törvényjavaslattal állnak elő. Ahogy arról több médium, valamint a Telex is beszámolt, Varga Juditnak korábban már meggyűlt a baja a Facebookkal, mivel állítása szerint a közösségi oldal megváltoztatta az algoritmusát. Azt állította, hogy „a Facebook és a Twitter „shadowbant” használ, azaz „titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk”.

Az igazságügyi miniszter most törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

„Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik” – írta Varga Judit.

Elkezdjük❗️
? Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal…

Közzétette: Varga Judit – 2021. január 26., kedd

„Ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül” – tette hozzá.

Egyelőre nem tette közzé az igazságügyi miniszter, hogy milyen módon kell elképzelni a szabályozást, ám ha szankcionálni kezdik az oldalakat cenzúratevékenységük, vagy annak hiánya miatt, az precedens értékű lehet.

Korábban a PestiTv műsorában Varga bejelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium „társadalmi felmérést készít a Facebook-cenzúráról, a közösségi oldalak tiltási, törlési gyakorlatáról”.

https://leet.hu/page/3/?s=Shark&post_type=product

Forrás: Telex

×