Újabb izgalmas billentyűzet a SteelSeries műhelyéből.

Nem az első alkalom, hogy SteelSeries periféria kerül a tesztpadunkra. Mindez nem véletlen, hiszen a hazai gamer közösség előszeretettel választja a dán esport márkát. Az Apex Pro TKL után pedig azért értjük, hogy miért…

Ezúttal viszont egy olcsóbb billentyűzetet teszteltünk, az olcsóbbat pedig az Apex Pro TKL-hez mérten kell érteni, ugyanis az Apex 7 árcédulájánál is erősen fogott a ceruza. Ám egy felsőkategóriás terméknél nem is számít másra az ember.

Doboz

Felsőkategóriás termék ide vagy oda, a SteelSeries nem hisz az ajándékokban. Kár, mert ezzel a gyermeki lelkesedésünket is porrá zúzzák, legalábbis addig, ameddig be nem dugjuk a „kicsikét”. Ugyanitt megemlíteném még a mágneses csuklótámaszt, amit gyárilag mellékelnek a billentyűzethez. Ezt is felfoghatjuk extraként, hiszen elég ritka (sajnos) manapság.

Külső

Ezúttal egy teljes kiosztású harcossal nézünk farkasszemet, amit nem csak kifejezetten játékra terveztek. Aki szereti és aktívan használja a NumPadot, az egy pillanatig sem csábul el a TKL irányába. Ha játék mellett munkára is használjuk a billentyűzetet, akkor célszerű ennél a kivitelnél maradni.

A billentyűzet pedig valami eszméletlen jól néz ki.

Na, de nézzünk a dolgok mögé. Ezúttal is egy teljesen testreszabható eszközt kapunk, aminek a világítását a kedvünk szerint állíthatjuk, ám ez csak egy kis szelete a tortának. Jobb felül ott figyel az OLED kijelző, amire bármit kiírathatunk. Nem csak egy sima képet vagy animált gifet jeleníthetünk meg, hanem akár a hardvereink állapotát is megtudhatjuk, sőt van egy rakat támogatott játék, ahol a statisztikáink is megvillannak. Például egy új CS:GO körnél kiírhatjuk a K/D-nket, az állást és még sok mást.

Van még itt egy extra USB port, multimédiás gombok, egy roppant jópofa hangerőcsúszka. Funkciók tekintetében mindent megkapunk, mint az Apex TKL Pro esetén, azaz nem igazán van az embernek hiányérzete.

Elég csak ránézni az RGB színözönre, aminek a sebességét, az irányát és a pontos színeit is átállíthatjuk. Ezen felül újabb rétegeket vihetünk fel a szoftverben. Beállíthatjuk, hogy érintés után 6 másodpercig kéken világítson minden megnyomott billentyűzet, de ha soknak tartjuk a 6 másodpercet, akár 1 másodpercet is beállíthatunk.

Tényleg csak a képzeletünk szab határt és innen tudjuk, hogy egy felsőkategóriás termékkel van dolgunk. Nem kell semmiféle kompromisszumot kötnünk.

Anyaghasználat

Maga a billentyűzet egy alumínium vázon fekszik. Ez állítólag a repülőgépeknél használt szabványnak is megfelel, törhetetlen, emellett könnyű és jól kidolgozottak a szélek. Nem találunk egyetlen éles felületet sem, minden anyag lekerekített és pontosan megmunkált, ahogyan az írva vagyon.

A billentyűzet alsó része itt is műanyag, de egyáltalán nem az olcsóbb fajtából. Strapabíró cucc, bár a fémet jobban díjaztuk volna, a súly szempontjából talán így jobban jártunk, ugyanis mindent egybevéve is csak 0,95 kilogrammot nyom az Apex 7.

A hátlap egyébként jól konfigurálható, ugyanis kapunk kábelcsatornát, amivel elvezethetjük az amúgy igencsak vaskos és közepesen merev kábelt, ami ezúttal is fix. Nem értem, miért nem lehet cserélhető kábelt használni, de ez van sajnos.

A kupakok egy gumírozott borítást kaptak, aminek köszönhetően egy élmény hozzáérni az Apexhez.

Bár nem duplafalúak és még csak nem is PBT műanyagból készültek, valahogy még sincs hiányérzete az embernek. A gumírozott külsőnek egy hátránya van: sajnos a kosz egész hamar meglátszik rajta. Kicsit gyakrabban kell takarítani majd, de a feeling mellett ennyi belefér.

Teljesítmény, használat

A SteelSeries semmit nem bízott a véletlenre. Az Apex 7 kapható piros, kék és barna kapcsolókkal is, amelyek a SteelSeries műhelyéből kerülnek ki. A gyakorlatban nem igazán vehető észre nagyobb különbség az MX Cherry és a SteelSeries saját kapcsolói között. Az alsóbb kategóriás kapcsolókat természetesen lazán felülmúlja, viszont az Apex Próban található OmniPoint kapcsolók egy fokkal mégis jobbak, már csak a programozhatóság miatt.

Mi egy barna kapcsolókkal szerelt példányt teszteltünk, ami hibátlanul tette a dolgát. Ez a tökéletes átmenet a gaming és az irodai felhasználás között. Halk, érződik a nyomáspont és egyszerűen kellemes érzés megnyomni a kapcsolókat. Persze mindenki mást kedvel, aki jobb nyomásérzetre vágyik, az választhatja a kék kapcsolót, aki pedig a lineáris kialakítást kedveli, annak ott a piros.

Ezúttal is 50 millió garantált leütést kapunk, ami már átlagosnak számít lassan a mechanikus portfólión belül.

Szoftver

Mindent is tud, de tényleg. Szokás szerint a SteelSeries Gear 3 rejti a repertoárt, ahol is magát a billentyűzetet teljesen testre szabhatjuk. Alapesetben például egy kicsit csúnyácska volt az RGB színözön, amit két kattintással módosítottam. Az eredményt pedig a képeken látjátok.

Egyszerre nem csak egy, hanem több effektet is használhatunk. Beállíthatjuk például, hogy a színátmeneten túl, ha leütünk egy billentyűt, az maradjon 5 másodpercig lila, majd tűnjön el átmenetesen. Ezen túl a billentyűk világítását egyesével is beállíthatjuk, a fényerősséget is szabadon skálázhatjuk.

Kapunk makrókat, sőt át is bindelhetjük az egyes kapcsolók funkcióját. Bármit megtehetünk: végtelen kreatív szabadság.

Ha pedig azt hitted, mindent láttál, akkor szétnézhetsz az Appok között, ugyanis a legnépszerűbb játékok támogatottságán túl monitorozhatjuk a gépünket a jobb felső OLED kijelző segítségével. Beállíthatunk Discord értesítéseket vagy épp egy gifből kreálhatunk egyedi billentyűzet-háttérvilágítást. Ráadásul maga a szoftver is szinte észrevehetetlen, minimálisan terheli csak a gépünket.

Nyugalom, ez csak az appok ötöde

A beállításokat pedig a billentyűzet saját memóriájába menthetjük. Egész pontosan 5 különböző profil közül válogathatunk, amit a 32 bites ARM processzor kellő reszponzivitással képes kezelni.

Verdikt

A SteelSeries az Apex 7-tel megmutatta, hogy milyen is egy felső kategóriás billentyűzet. Az elképesztő szabadság az, ami különlegessé teszi ezt a billentyűzetet. Az anyaghasználat ezúttal is példás, a világítás parádés, az OLED kijelző pedig bármennyire is urizáló extrának tűnik, tényleg hasznos tud lenni bizonyos esetekben. A fémvázon és az RGB színskálán túl ezúttal is egy elképesztő minőségi billentyűzetet kapunk, ami noha nem rendelkezik magyar nyelvvel, de az UK kiosztásnak hála nem szenvedünk hiányt egyetlen billentyűből sem. Az árcédula elég karcos, hiszen 69 ezer forint nem kevés pénz. Cserébe viszont olyan billentyűzetet kap az ember, amit egyszerűen élvezetes használni.

A SteelSeries Apex 7-et itt tudjátok megvásárolni.

Köszönjük a SteelSeries-nek a tesztterméket!

Galéria

Összefoglalás

Ez minden gamer álma – SteelSeries Apex 7 teszt


Szerzői értékelés

9

Az Apex 7 jó példa arra, hogy mi mindent is várhatunk el egy felsőkategóriás billentyűzettől. A minőségi mechanikus kapcsolókon túl az anyaghasználatra is kiemelt hangsúlyt fektettek, az extrák mennyiségét hirtelen nem is tudná felsorolni az ember. Persze az árát is megkérik, de tudjuk, hogy a minőséget meg kell fizetni.

gyönyörű külső

strapabíró, 50 millió garantált leütést bíró kapcsolók

fém váz

minőségi anyaghasználat

kimagasló szoftver

játéktámogatás

(kikapcsolható) RGB világítás

beépített memória

OLED kijelző

USB port

ajándék csuklótámasz

beépített hangerőszabályzó

borsos ár

az alja csak műanyag

fix kábel

merev kábel

kevés extra a csomagban

Olvasói értékelés

0

×