A Cyberpunk 2077 hiba megállíthatja a játékot…

A Cyberpunk 2077 a játéktörténelem egyik legdöcögősebb indulását tudhatja magáénak, de végül egész könnyen eljutott a 2020-as év legjobb játékainak listájára. Amikor végre gond nélkül fut, nagyszerű játék.

Sajnos az 1.1-es frissítés, – amely a meglévő hibák elhárítására irányult -, jelentős új problémát hozott magával,

amely a „Down on the Street” küldetésében megállítja a játékost, ezzel együtt pedig az előrehaladást is a fő történetben.

Az új hiba egy NPC-re, Goro Takemurára irányul, akinek hívnia kell minket a küldetés sikeres folytatásához. Bár a hívás továbbra is a várakozásoknak megfelelően történik, a vonal süket és a küldetés sem lép előre. Nyilvánvalóan ez egy egészen más hiba, mint az eddigiek.

 

A CDPR már dolgozik is a Hotfixen, így remélhetőleg nem kell sokáig ezzel bajlódnunk. Ám ha nem szeretnél addig várni, van megoldás. Fontos figyelembe venni, hogy ehhez a „mentési állapotból” kell indulnod, mielőtt Takemura és V elhagynák Wakako irodáját.

-Fejezd be a beszélgetést Takemurával, miközben Ő még az irodán kívül van.
-A befejezett beszélgetést követően és a küldetés frissülése után skippelj 23 órát.
-Most nézd meg, hogy a holocall elindul-e és a párbeszéd a várakozásoknak megfelelően alakul-e?

Több játékos arról számolt be, hogy ez azonnal megoldotta a problémát, míg másoknak 2-3 alkalommal kellett ezt végigcsinálniuk, de aztán a hívás ment és azzal együtt a küldetés is.

Remélhetőleg a CDPR 1.2-es frissítése több problémát old majd meg, és nem hoz újabbakat… 

 

×