Az Euro Truck Simulator 2-ban bizony koronavírus-elleni vakcinákat lehet szállítani, hogy ezzel is tisztelegjenek a valódi sofőrök előtt.

Az Euro Truck Simulator 2 fejlesztője, az SCS Software új játékon belüli eseményt jelentett be, amely lehetővé teszi, hogy koronavírus elleni oltóanyagot szállítsunk a játékban. Ezzel ismerik el azon önzetlen sofőrök egyéb dolgozók munkáját, akik hihetetlenül keményen dolgoznak azon, hogy a vakcinákat eljuttassák a különböző országokba.

A január 21. február 7. között zajló „Hauling Hope” esemény során a játékosok átvehetik az oltóanyag-rakományt, majd

leszállíthatják azokat, ahogy azt az igazi sofőrök is teszik.

„A harcnak még nincs vége, de már látjuk a fényt az alagút végén. Reményt látunk a COVID-19 vakcinákban és azok gyors, világszerte történő bevezetésében” – mondta a stúdió a bejelentéskor.

„Ezúton is szeretnénk elismerni az önzetlen sofőrök és az őket segítő személyzet munkáját, akik hihetetlenül keményen dolgoznak a cél megvalósításában.”

Természetesen a vakcinák leszállítása kemény feladat a valóságban is, éppen ezért a játékban is. Minden rakományt sértetlenül kell eljuttatni a célállomásra. Ha a rakomány megsérül, az negatívan hat a játékosok eredményeire, siker esetén azonban különleges Hope Trucker légfrissítő a jutalom.

Ez egy jó kezdeményezésnek tűnik, mégis van pár ember, aki már kritizálta azt, természetesen politikai felhangokkal. Sokak szerint az oltás ugyanis méreg, az Euro Truck Simulator 2 fejlesztői pedig nem kéne támogassák ezt – mondják.

„Nem foglalunk állást sem az oltások mellett, sem ellenük, csupán köszönetünket és támogatásunkat szerettük volna kifejezni minden valódi teherautó-sofőr iránt, akik a világjárvány kezdete óta nagy kihívásokkal küzdenek” – válaszolt a visszajelzésekre a stúdió.

Neked hogy tetszik az ötlet?

https://leet.hu/page/3/?s=Shark&post_type=product

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×