Daniel Klein, a Respawn Entertainment vezető játéktervezője azt javasolta a csapatnak, hogy érkezzen egy Loba-buff a játékba.

Az 5. évadban visszatért Loba talán kevésbé volt hatással az Apex Legends metára, mint néhány társa. Nem mondhatjuk éppen, hogy alul teljesít, de nehéz őt igazán meghatározó legendának minősíteni az Apex 7. évadjában.

Viszonylagos középszerűsége természetesen oda vezetett, hogy rajongói buffot kértek. Az egyik Redditor, ApexFan12, konkrét ötlettel állt elő a játéktervező Klein számára – aki egyébként gyakran csemegézik a bejegyzések között és nagyon szívesen kommunikál is a játékosokkal.

„Pathfinder cooldownja aszerint alakul, hogy meddig megy…Arra gondoltam, hogy lehet-e ugyanezt esetleg Lobával is?” – érdeklődik a felhasználó.

Úgy tűnt, hogy a javaslat vonzza Kleint, aki így válaszolt: „Mindenképpen meg tudnám csinálni! Némi időt is lehetne spórolni vele.”

Ezután egy másik játékosnak adott válaszában arra is kitért, hogy bár

ők is tisztában vannak azzal, hogy Loba nem áll a helyzet magaslatán, de minden egyes változtatást le kell tesztelniük, ami bizony sokáig tart.

Továbbá ha bármilyen negatív hozománya lenne ezen módosításoknak a játék menetére, egyértelműen nem fogják betenni a játékba.

Érdemes lesz megvárnunk a 8. szezon kezdetét és az azzal érkező kiigazításokat is, hátha jut valami a címben szereplő legendának. A 8. évad február 2-án érkezik.

×