Hivatalosan is David Barral lett a futballtörténelem első játékosa, akit bitcoinért cserébe vettek át egy klubhoz.

Nagyon érdekesen alakul a világban a valuták helyzete. Nemrég arról írunk, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt a bitcoin értéke, ami miatt rengetegen vettek videókártyákat a bányászathoz. Egy orosz cég nemrég Szibériában épített bitcoin bányászfalut, miközben szakértők szerint 2030-ra a bitcoin átveszi a dollár helyét, mint tartalék valuta.

Most pedig a sportok terén ír történelmet a kriptovaluta, miután megjelent az első futballjátékos, akit bitcoinért cserébe szerződtettek.

Ahogy arról nemrég a Nemzeti Sport beszámolt, a 37 éves spanyol csatár, David Barral 2002 és 2006 közt a Real Madrid játékosa volt, ám az első csapatba nem tudta beverekedni magát. Azóta sok helyen játszott, most pedig a spanyol harmadosztályú Internacional de Madridhoz írt alá, méghozzá bitcoinért.

Ebből is látszik, hogy a bitcoin egyre népszerűbb fizetőeszköz lesz a világon. Fontos hozzátenni, hogy egyetlen bitcoin jelenlegi árfolyamon (a cikk írásának pillanatában) 10,1 millió forintot ér. Azt sajnos nem lehet tudni, hogy a játékost pontosan hogy bitcoinért vették át, de azt igen, hogy a csapat új szponzora, a Criptan fizette, amely virtuális valuták kereskedelmével foglalkozik. Az Inter de Madridot 2020 nyarán a DUX Gaming e-sport csapata vásárolta meg, ezért is jöhetett létre a különös üzlet.

A bitcoinnak azonban lehetnek hátrányai is, például rendkívül ingadozó az értéke. Korábban írtunk egy összefoglalót arról, hogy milyen nagy mértékben alakult az évek során az árfolyam. Ráadásul a digitális bitcoin pénztárcák jelszavának elfelejtői milliárdokat is bukhatnak.

https://leet.hu/page/3/?s=Shark&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/fifaultimatehungary

×