Az InnerSloth sikerjátéka még mindig dominál a letöltési toplistákon. Mind az App Store-ban, mind pedig a Google Play Store-ban erős.

Az InnerSloth 2018-ba piacra dobta az Among Ust, eredetileg iOS és Android platformokra. A júniusi megjelenéstt követően novemberben PC-re is elérhetővé tették. Utána jött egy nagyobb hiátus, s 2020. decemberében született meg a Switch verzió. Xbox One-re és Sweries S/X-re pedig 2021-ben érkezhet meg a nagy sikerű többjátékos cím.

A tavalyi The Game Awards gálán az Among Us lett az év legjobb többjátékos játéka, na meg a mobilkategóriát is dominálta. Ritkán csinál ilyet egy több éves játék, ám ezúttal 2020-ban ez is meg tudott történni. Mindennek a tartalomgyártók és a koronahelyzet voltak a mozgatórugói.

Ahogy írtam korábban, a Switch verziót decemberben élesítette az InnerSloth. Abban a hónapban, amiben a mobilos piacot gyakorlatilag két vállra fektették a játékukkal. A Sensor Tower jelentése szerint az Among Us volt a legtöbbet letöltött mobiljáték 2020. decemberében. Az Apple App Store-ban ugyan „csak” a második lett a Call of Duty: Mobile miatt, Androidon (Google Play Store) nem talált legyőzőre. A statisztikák szerint több, mint 41 millióan töltötték le a híres játékot az előző hónapban.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×