Az Nvidia válaszolt, bár ne tették volna…

Hiába írunk 2021-et, a 2020. szeptemberében bejelentett RTX 3080-asokat továbbra is elképesztő nehéz beszerezni, ugyanis egyszerűen nem tudnak akkora mennyiséget gyártani, amekkora igény lenne a kártyákra. Igaz ez persze az RTX 3090-re, 3070-re, sőt még a nemrég megjelent RTX 3060 Ti-ra is.

Sokan azt várták, hogy 2021 év elején majd jobb lesz a helyzet, nos erről az Nvidia fejesei nemrég mást mondtak. Colette Kress, a cég pénzügyi igazgatója szerint 2021 első negyedévéig még egész biztosan marad a jelenlegi helyzet, ami azért is aggasztó, mert pénzügyi negyedévről van szó, azaz április végéig tarthat a jelenlegi szituáció.

Ezt követően lehet csak jobb helyzetre számítani, de még ezt sem vehetjük készpénznek, hiszen egyelőre nem látjuk, hogy csökkenne az új videókártyák iránti igény. Erről maga Kress is beszélt, többek között azt is elárulta, hogy a COVID-19 járvány nagyon betett a gyártási folyamatoknak. Azt egyelőre nem látják, hogy mikor áll vissza teljesen a rend, de reménykednek a második negyedévben. Egy ideig tehát maradnak a jelenlegi árcédulák…

https://leet.hu/?price=&stock=instock&s=geforce&post_type=product

×