Craig Mazin ismét a The Last of Us sorozatról tweetelt. Azt ígérte, hamarosan jönnek a hírek, addig pedig összeszedtük azt, amit eddig tudunk.

Hosszú, kanyargós úton jutottunk el oda, hogy most azt mondhatjuk, az HBO élőszereplős adaptációt készít a The Last of Us című játékból. A Naughty Dog PlayStation exkluzív sorozata már az első végigjátszás során éreztette a játékosokkal, hogy akár a vásznon is sikeres lehet. Eleinte ugyanis mozifilmet akartak csinálni a kasszasikerből, ám ez semmiképpen sem akart összejönni. 2013 óta kerülgetjük a forró kását, ám most úgy tűnik, hogy az HBO lesz a megmentő. Nemrég ugyanis bejelentették, hogy sorozat készül a játékokból.

A történet

A sorozat alapjául a 2013-ban megjelent The Last of Us fog szolgálni. Vagyis a fiatal Ellie és a középkorú Joel történetét fogjuk viszontlátni. Természetesen mivel egy sorozatról beszélünk, a kreatív szabadság ebben az esetben is jól érzékelhető lesz. A készítők már jelezték, hogy ugyan az alapokat már megkaptuk a játéktól, a sorozatban bőven lesznek olyan jelenetek és karakterek, amiket és akiket még nem láthattunk a Naughty Dog játékában.

Craig Mazin, a projekt egyik vezetője a BBC-nek a következőképpen beszélt minderről:

“A változtatások, amiket eszközölni szeretnénk nem megmásítani fogják a történetet, hanem kibővíteni, színesíteni azt. Olyan történésekről beszélünk itt, amiket Neil Druckmannék anno kivágtak az alapjátékból, de úgy gondolták, hogy egy sorozatba viszont beleférnének.”

A készítők nem zárkóztak el attól, hogy a The Last of Us Part II történéseit is újból képernyőre vigyék. Azt mondták, hogy a további évadok elkészítésének lehetőségét fenntartják. Persze ez valószínűleg elsősorban attól is függ, hogy milyen fogadtatása lesz az első évadnak.

Mazin már megígérte Twitteren a rajongóknak, hogy Ellie szexualitásán nem fognak változtatni, ugyanis ez egy nagyon fontos eleme az alapműnek is.

Szereplők

Joel és Nikolaj Coster-Waldau

Ugyan még egyetlen karakter megformálóját sem sikerült megerősítenie az HBO-nak, szerencsére az internet mindig a segítségünkre van. A világhálón minden pletyka villámgyorsan terjed. Így, míg hivatalosan nincs szereplőlistánk, legalább el tudjuk képzelni, hogy kiket láthatunk majd a sorozatban.

A videojátékban Troy Baker kölcsönzi Joel hangját, ám az ő karaktere nem lenne a legmegfelelőbb az adaptációhoz. Így a rajongók csupán a véleményét kérték ki a színésznek, aki Josh Brolinnak örülne a legjobban Joelként. Két másik nagyágyút is megneveztek már, mint potenciális Joelt. A Trónok Harcából jól ismert Nikolaj Coster-Waldaut, valamint Hugh Jackman szerepeltetése is szóba került. Véleményem szerint Coster-Waldau lenne a legtökéletesebb választás a szerepre.

Kaitlyn Dever, aki tényleg rettentően hasonlít a fiatal Ellie-re

Amikor még arról volt szó, hogy mozifilmként adaptálják a játékot, Maisie Williams lett megszellőztetve, mint Ellie megformálója. A szintén Trónok Harca alomból felemelkedett színésznő képességei nem kétségesek, viszont egyáltalán nem illene Ellie szerepébe. Ezt a rajongók is többször jelezték, így mikor az HBO bejelentette a sorozatot, a fiatal színésznő neve már nem került elő. Cserébe ott van Kaitlyn Dever, aki kiváló megformálója lehetne Ellie-nek.

Már csak azért is, mert az Uncharted 4 okán már dolgozott együtt Neil Druckmannel, aki nemcsak a játékot írta és rendezte, hanem Mazin mellett az adaptáció munkálatait is vezetni fogja. Dever mögött még nincs olyan impozáns háttér, mint Williams mögött, ám ha valakit érdekel, a Netflixre készült Hihetetlen című drámában megnézheti mire képes a hölgy.

Megjelenés

Számtalan lehetőség fennállt még egy évvel ezelőtt, aztán mindent átrendezett a COVID-19. Mivel a díjnyertes Chernobylt is jegyző Craig Mazin dolgozik Neil Druckmann mellett, így valószínűleg a minőség garancia lesz. Vagyis arra is lehet számítani, hogy a munkálatok eltartanak majd egy ideig.

Hatalmas húzóneve van a The Last of Us-nak a videojáték piacon, kár lenne kárt tenni a hírnevében azzal, hogy egy elkapkodott adaptációt sóznak rá a nézőkre.

Kép forrása: The Last of Us

A meg nem határozott megjelenési dátum helyzetében az is oroszlánrészt vállalt, hogy amikor az HBO megerősítette, hogy dolgoznak egy adaptáción, Druckmann még a The Last of Us Part II-n dolgozott. A játék tavaly júniusban került ki a boltok polcaira és kasszasiker lett. A történet miatt ugyan érték kritikák, de még így is a PlayStation egyik legkelendőbb címe lett.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a készítőknek most bőven van idejük foglalkozni a sorozat elkészítésével, s remélhetőleg a koronavírus sem hátráltatja majd őket jobban.

Olyannyira nem, hogy várhatóan lassan némi információkat is kaphatunk a tényleges projektről. Mazin a napokban arról írt, hogy „hamarosan” konkrét, hivatalos részleteket is ismertetnek majd a már készülő sorozatról. Ezt egyébként egy félreértés szülte, Mazin ugyanis az USA-ban történő fennforgásokról osztotta meg a véleményét mostanában. A követői viszont a sejtelmes üzeneteket félreértették és azt hitték Mazin elkezdte promózni az HBO sorozatot. Ezt a vonalat megcáfolta, de párhuzamosan a cáfolattal megígérte, hogy hamarosan megtöri a csendet.

 

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×