Új egér a nap alatt.

A perifériák kedvelői valószínűleg hallották már Zy Rykoa nevét, vagy ahogy még többen ismerik, Rocket Jump Ninja. Az egykori Quake legenda új vizekre evezett és egerek tesztelésével kezdett foglalkozni hobbiból. A nem mindennapi csatorna hamar szárnyra kapott, mostanra pedig közel 280 ezer követőtáborral rendelkezik.

Zy nemrég bejelentette, hogy végre elkészítette saját egerét, így több száz teszt után, amit a patinás Xtrfy fog kiadni hamarosan. Akik olvasták az Xtrfy M42 tesztünket, azoknak valószínűleg nem lesz túl nagy meglepetés a körítésben. Az érzékelésért a Pixart 3389-es szenzorja lesz a felelős, ezen túl természetesen a tömör PTFE teflon talpakat, illetve az ultrakönnyű parakábelt is megkapta.

A készülékház egyfajta átmenet a lyukacsos és a klasszikus áttetsző dizájn között, illetve érdekes módon az RGB sem maradt le a repertoárból. Az árcédula a szokásosnál egy kicsit borsosabb -valószínűleg a jogdíjak miatt-, ugyanis amíg az M42-t 65 dollártól elhozhatjuk, addig az MZ1 79 dollártól indul majd.

 

Az előrendeléseket februártól kezdve veszik majd fel az Xtrfy oldalán.

×