Ismét nőttek az árak.

A CES 2021 a héten kinyitotta kapuit, ennek örömére pedig egy kicsit belepillanthattunk a jövőbe, ami sajnos nem minden esetben volt túl fényes. Az ASUS korábban bejelentette már, hogy árat emelnek több fronton is, úgy fest, hogy az új alaplapok árazásánál sem volt ez másképp. Ugyanígy az MSI csúcs lapjaiért is otthagyhatunk egy kisebb vagyont.

Aki Z590-es alaplapban gondolkozik, az ezúttal a megszokottnál is nagyobb árkülönbségeket tapasztalhat. A legolcsóbb MSI alaplap 189 eurót kóstál, a Z590-A Pro személyében, de ugyanennyibe kerül az ASUS Prime Z590M-PLUS, azaz a 68 ezer forintos árcédulától kezdve egészen akár az 1516 eurós, azaz 545 ezer forintos ROG MAXIMUS XIII EXTREME GLACIAL-ig válogathatunk.

Egy biztos, idén nem lettek olcsóbbak az alaplapok, sőt.

Elképzelhető persze, hogy a jövőben valamelyest változnak az árak, de jelentős árcsökkenésre nem számíthatunk. Ennek megfelelően érdemes átgondolni, hogy megéri-e a plusz pénzt a „K”-s processzor, hiszen az alaplapok kiválasztásánál is jelentős árkülönbségek tapasztalhatók.

Az új MSI lapok sem épp olcsók

Az új ASUS lapok:

ROG MAXIMUS XIII EXTREME GLACIAL – 1516 €
ROG MAXIMUS XIII EXTREME – 960 €
ROG MAXIMUS XIII HERO – 505 €
ROG MAXIMUS XIII APEX – 505 €
ROG STRIX Z590-E GAMING WIFI – 378 €
ROG STRIX Z590-F GAMING WIFI – 341 €
ROG STRIX Z590-A GAMING WIFI – 328 €
ROG STRIX Z590-I GAMING WIFI – 378 €
PRIME Z590-A – 277 €
TUF GAMING Z590-PLUS WIFI – 252 €
TUF GAMING Z590-PLUS – 239 €
PRIME Z590-P – 201 €
PRIME Z590M-PLUS – 189 €

https://leet.hu/?price=&stock=instock&s=geforce&post_type=product

×