Két év után távozik az Intel vezérigazgatója.

Úgy tűnik, hogy a változás szele elérte az Intel vezérigazgatóját, Bob Swant is, hiszen a vállalat nemrégiben jelentette be a távozását.

Február 15-én hagyja el vezérigazgatói posztját.

Két éves megbízatását egy hét hónapos időszak előzte meg, amikor is ideiglenes vezérigazgató poszton Patrick Geltevékenykedett, majd ezután foglalta csak el „végleges” helyét.

A VMWare vezérigazgatója, Pat Gelsinger veszi át a vezérigazgatói széket.

Ezt a bejelentést követően az Intel részvényeinek értéke több mint 10%-kal emelkedtek, míg a VMWare részvényei 5%-kal zuhantak arra a kilátásra, hogy elveszíti a cég az igazgatóját.

Patrick Gelsinger korábban az Intel irányításában dolgozott, ahol addig lépkedett a ranglétrán, amíg végül el nem érte az áhított CTO pozíciót – továbbá a Digital Enterprise Group vezető alelnökeként és vezérigazgatójaként is tevékenykedett.

Azt is elismerik, hogy az egyik hajtóerő volt az olyan szabványok megalkotásában, mint az USB és a Wi-Fi, építtette a 80486-ot, és kulcsszerepet játszott az Intel Core és Xeon processzorok 14 generációjában is.

A befektetők arra számítanak, hogy Gelsinger technikai háttere segíteni fogja a cég munkálatait. Bob Swan távozása nyomán azt is bejelentették, hogy 2020 negyedik negyedévi bevételei és eredményei meghaladták az előzetes jóslatokat, és hogy a január 21-i eredményjelentésébe sorolja majd a vállalat az év során elért „erőteljes előrelépéseket”.

×