A 2020-as év hagyott némi kivetnivalót maga után, de a videojátékok terén azt gondolom, hogy jól teljesített. Most összegyűjtöttünk pár „hidden gemet”.

Ugyan az ünnepeknek már vége, s ha mondhatjuk, „minden visszaállt a rendes kerékvágásba”, jó eséllyel legalább hétvégenként van némi szusszanásnyi időnk magunkra. Ekkor nincs is jobb egy laza játéknál. Pár óra magunkban, vagy a barátainkkal csodákra lehet képes, s szerencsére bőven volt is miből válogatni tavaly.

Sajnos 2020 nem tekinthető tipikusan annak az évnek, amikor volt esélyünk belefulladni a nagycsoportos programokba, a szabadtéri eseményekbe, vagy éppen a zenei fesztiválokba. A koronavírus sok mindent átírt, s valószínűleg ha sikerül is legyűrjük, maradandó nyomot hagy maga után. A videojáték ipar szerencsére könnyedén át tudta vészelni a világszerte élesedő karanténhelyzeteket. Egyedül a világjárvány elszaporodása sokkolta meg kicsit a piacot, ami akkor állt vissza a rendes kerékvágásba, amikor a kiadók és a fejlesztőcsapatok megszokták a munkát az otthoni környezetből.

Koronavírus ide vagy oda, a Sony és a Microsoft így is rekordszámokat hozva indította útjára az új konzolgenerációt, a Nintendo pedig töretlenül folytatta a Switch nagyszámú értékesítését. Ha tehát a piacot nézzük, sokan nem gondolnának arra, hogy vannak olyan iparágak, amik döcögtek tavaly.

Mivel közel korlátlan időnk volt, 2020-ban bőven fordítottunk időt a videojátékokra. Jómagam inkább a konzolokra koncentráltam, ám ez nem jelenti azt, hogy kizártam, vagy kizártuk a szerkesztőségben a PC-t az életünkből. Úgy döntöttem hát, hogy a tavalyi évet összegezve, írok egy szűkített listát arról, hogy melyek voltak azok a PC-s, valamint konzolos játékok, amik tényleg megérték a pénzüket és a rájuk fordított időt. Szilveszterhez közeledve már írtam egy hasonló listát, ám akkor a számunkra legkedvesebb címekre koncentráltam. Ezek között természetesen nagy sikerű AAA játékok is helyet kaptak, most viszont szándékosan más a fókusz. Olyan játékokat gyűjtöttem most össze, amelyek kiválóak voltak, viszont nem kaptak rivaldafényt a Shadowlands, vagy éppen a Cyberpunk 2077 megjelenése mellett.

Immortals Fenyx Rising

A Ubisoft Quebec alkotása azért a kezdőcíme a listának, mert talán emiatt lehet a leginkább kritizálni a listát. A Ubisoft nem egy kis cég és a játékot is serényen reklámozták, ám úgy gondolom, hogy még ennek ellenére is rendesen eltörpült az igazán nagykutyának számító The Last of Us Part II, vagy éppen a Ghost of Tsushima mellett. A görög mitológia köntösébe öltöztetett Breath of the Wild egy fantasztikus kaland, amit szerencsére bármilyen platformon kipróbálhatunk. És úgy gondolom, hogy ki is kell próbálni, pláne ha ért angolul az ember, akkor ugyanis rettentően vicces és szórakoztató dialógusok színesítik a játékmenetet.

Xenoblade Chronicles: Definitive Edition

Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy a Xenoblade Chronicles kap egy átdolgozást és megjelenik Switch-re is. Az új textúrák gyönyörűek lettek, valamint egy bónusz utótörténetet is belerámoltak a Definitive Editionbe, ami plusz pont a fejlesztőknek. A Xenoblade Chronicles a valaha készült egyik legjobb RPG, ami most Switch-en szebb és jobb, na meg nagyobb, mint valaha. Holott normál módozaton az első végigjátszás is bőven 100 óra fölé tud kerekedni.

Samurai Jack: Battle Through Time

Rendben, ez itt a szubjektívnél is szubjektív választás. A Samurai Jack sorozat gyerekkoromban körülbelül mindent vitt. A Cartoon Networkön lehetett követni, ám valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem szinkronizálták végig a szamuráj történetét. Valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy Gendy Tartakowski nem fejezte be a sztorit, így a magyar forgalmazók is láthatták úgy, hogy nincs sok értelme pénzt ölni a projektbe. Végül 2017-ben megkapta a méltó zárását a széria, ennek apropóján pedig most elkészült a Battle Through Time hack n’ slash játék. Nem volt hibátlan, de valahogy tudta hozni azt az érzést, amit régebben a sorozat adott. Ha kedvelted Jack kalandjait régen, érdemes adni egy esélyt a szóban forgó játéknak.

Battletoads

Aki már játszott konzoljátékokkal a 90-es években, az emlékezhet a beat’em up játékok aranykorára. X-Men, Final Fight, Tini Nindzsa Teknőcök, ezek voltak a zászlóvivői a híres oldalnézetes, tömegbunyókat felvonultató játékok kategóriájának. A Battletoads is egy ilyen cím volt anno, ami 2020-ban egy új, felújított verziót kapott. Röhejes dialógusok, valamint nosztalgikus játékmenet jellemzi, amit minden olyan játékosnak ajánlok, aki NES és SNES konzolokat nyüstölve nőtt fel. És ha tetszik a Battletoads, érdemes vetni egy pillantást a héten megjelenő Scott Pilgrim vs. The World: Complete Editionre…

 

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×