A Valorant Episode 2 nemcsak egy új karaktert – Yorut – teszi elérhetővé, hanem a rangsorolt rendszeren is változtat. Erre igazán nagy szükség van, ugyanis ez az aspektusa a játéknak már a megjelenés óta gyengepontnak számít. A játékosok nehezen igazodnak el a saját rangjukat illetően, így a fejlődés sem egy kielégítő folyamat. Nem lehet tudni, hogy egy-egy meccs mennyire kardinális, a rangok közötti átjárás pedig maga a káosz.
A Riot Games viszont javulást ígért. Egészen pontosan egy „átláthatóbb és megbízhatóbb” rendszer érkezik az új frissítéssel. A módosítások zöme önmagukban aprónak tűnhetnek, ám összességében elsőre úgy tűnik, hogy tényleg eredményezhetnek komoly változást.
Ott vannak például a kis nyilacskák, amik eddig azt jelezték, hogy milyen irányba és milyen mértékkel mozdultunk el a ranglétrán. Nos, ezek a kukában landoltak, s helyükre egy jelzőcsík kerül, ami mutatni fogja, hogy mennyire vagyunk közel, vagy éppen távol az előléptetéshez.
A Rank Rating (RR) értékeken szintén változtattak, valamint bevezetésre kerül egy „demotion protection” rendszer, ami lehetővé teszi majd, hogy legyen egy utolsó esélyünk megvédeni az adott rangunkat, ne csússzunk egyből lejjebb egy szinttel, ha olyan helyzetbe kerülünk.
Yoru és az új rangsorolt szezon érkezése már csak pár órányira van, nem kell sokat várni. Holnap új epizód indul a Valorant történetében.
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…