Több mint 669 millió forintnyi összeget kerestek mindössze másfél év alatt.

Mintegy 9 év börtönt kértek elsőfokon arra a szingapúri nőre, aki másfél éven keresztül szállította a iPhone-okat a tengerentúlra. A 40 éves Serene Ng Shu Kian a Pegatron logisztikai menedzsereként dolgozott korábban a Pegatron szerelőállomáson, ahol is meglátta a lehetőséget a nagyobb pénzkeresetre.

Ng volt a felelős azért, hogy a beérkező hibás iPhone-ok melyik javítócsapathoz kerüljenek, majd ezek után ő irányította a már elkészült telefonokat a végső átadási helyszínre, ami folyamatosan változott. Emellett Ng munkatársa, Lim Jen Hee feladata volt az Apple-nek jelenteni az elkészült, raktáron lévő darabszámokat. 2017-ben a két munkatárs megállapodott arról, hogy a hibás iPhone-okat „zsebre teszik” egy biztonsági hiba kihasználásával, amit nem részleteztek a jogi dokumentumokban, így a kiskapu kiléte egyelőre rejtély.

A biznisz viszont meglehetősen sikeresnek bizonyult, ugyanis mintegy másfél év alatt több mint 3 millió szingapúri dollárt kerestek, ami átváltva a jelenlegi árfolyamon 669,5 millió forintnak felel meg. 2018 január 31. és 2019 májusa között 25 501 darab iPhone-t adtak el a tengerentúlon, a profitot pedig megosztották egymás között.

Ng a mellékes jövedelemből egy új lakást vásárolt, a teljes összeget viszont nem sikerült elköltenie, ugyanis az Apple auditorai véletlenszerű ellenőrzést hajtottak végre. A vizsgálóbizottság tagjainak is feltűnt, hogy a hibás iPhone készülékekkel a Pegatron nem számol el. Ezt követően belső ellenőrzést tartottak, ahol kiderült, hogy Lim Jen Hee és Serene Ng Shu Kian felelősek az eltűnt készülékekért, ezért a cég rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

Noha az ügy még mindig folyamatban van, első körben 9 év börtönbüntetést kért az ügyészség Serene Ng Shu Kian esetén. A helyi törvényeknek megfelelően viszont akár 15 évet is kaphat a pénzbüntetések mellett. A Pegatron számításai szerint 6, 779 millió dolláros, azaz 2 milliárd forintos veszteséget okoztak a cégnek a kiskapu kihasználásával.

https://leet.hu/?price=&stock=instock&s=geforce&post_type=product

×