Egy elemző cég nemrég elképesztő adattal állt elő, miszerint az amerikai lakosság több mint fele kezdett el játszani a járvány alatt.

Összességében elmondhatjuk, hogy 2020 teljes egészében a COVID-19 járványról és annak következményeiről szólt. A SuperData elemzőcég legfrissebb adatai alapján pedig most az is nyilvánvaló lett, hogy a világon nagyon sokan fordultak a gaming felé a lezárások alatt. Az emberek nagyon nagy része az otthon töltött idő alatt úgy gondolta: itt az ideje játszani.

2020-ban az amerikaiak 55 százaléka fordult a játékok felé.

Ez különösen igaz volt a lezárások első szakaszára, amikor sokan unaloműzés, a való világból való menekülés, vagy épp a szociális interakció érdekében kezdtek el játszani.

Ez persze annak is köszönhető, hogy a mozik, a sport, a színház mind rossz helyzetbe került. Ezzel együtt persze a játék mellett az olyan streaming szolgáltatások, mint a Netflix, a szórakozás alapvető formájává váltak, ám mellettük fontos szereplő lett a Twitch is.

A SuperData szerint a 18 és 24 év közöttiek 66 százaléka játszott több konzoljátékkal, míg 60 százalék több mobilcímet is elővett. Eközben az sem meglepő, hogy legnagyobb százalékban a digitális értékesítés volt mérvadó.

Az emberek 27 százaléka – körülbelül minden negyedik – azért játszott játékokat, hogy kapcsolatot létesítsen másokkal. Az olyan játékok, mint az Animal Crossing: New Horizons és az Among US, kulturális alapkővé váltak. A játékok sikeréhez Amerikában talán hozzájárultak a politikusok is, akik csatornát indítottak, több esetben játszottak is. Még a Pokémon Go-nak is sikerült alkalmazkodnia a járványhoz.

Mivel a valóságban nem lehet találkozni, a videojátékok azon kevés helyek közé tartoznak, ahol az emberek együtt lehettek és programokon is résztvehettek. Ilyen például egy virtuális koncert a Fortnite-ban.

A SuperData becslései szerint csak digitális játékeladásból 126,6 milliárd dollár termelt a játékipar 2020-ban. Lehet, hogy a számok ebben az évben nem lesznek olyen nagyok, mint tavaly. Elemzők szerint viszont sokan továbbra is játszani fognak, mert annyira megfogta őket a dolog.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×