Váratlan fordulat.

Lassan 4 éve már, hogy a PUBG jött, látott és megdöntött minden eddigi rekordot a Steam történetében. Brendan Greene új játéka egy új színt hozott a PC világba. Azóta pedig már konzolon, de akár telefonon is nyomhatjuk a kedvenc battle royale-unkat. Az utóbbi időben viszont lecsendesedett a PUBG körüli hype, rengetegen elhagyták a játékot, viszont úgy tűnik a Kraftonnak van B terve, ami nem más, mint az annyira várt PUBG 2.

Nemrég koreai gamer lapok arról számoltak be, hogy a titokban készített Project XTRM nem mást rejt, mint a PUBG 2.0 és a PUBG Mobile 2.0 készületeit.

A fejlesztés nagyjából egy éve indult meg, amikor is nagy elánnal bejelentették a szupertitkos XTRM projektet, amit házon belül fejlesztettek, ám ekkor még nem nyilatkoztak arról, hogy pontosan milyen játék is készül.

 

Az új PUBG állítólag már eleve cross-platform támogatással fog érkezni, azaz minden eszközön ugyanúgy fog kinézni a játék. Mindemellett új motorról és nagy grafikai újításokról is beszámoltak. Az viszont egyelőre még kérdéses, hogy a PUBG 2-t egy különálló játékként adják majd ki vagy pedig csak egy óriási 2.0-ás frissítésről beszélünk, ami új grafikai motort és megannyi újítást hozhat magával. Ez utóbbi esetén a PUBG tulajok járnának a legjobban, hiszen nem kellene súlyos ezreseket kifizetni.

Régi szép idők / Kép: Steamcharts

A fejlesztési költségek megtérülése miatt viszont inkább a különálló játék a valószínűbb, ha csak a fejlesztők nem a free-to-play modellben gondolkodnak. Reméljük ez utóbbi esetén az anti-cheat fejlesztésére is nagyobb erőket fordítanak majd.

Korábban történt:

Végre tényleg újraírják a PUBG-t? – Új titkos projektbe kezdett a PUBG Corp.

×