Két teljesen új skincsaládról rántotta le a leplet a Riot Games a tegnapi PBE frissítést követően. Örülhetnek a League of Legends rajongók.

Megjelent az éles szervereken a League of Legends 11.1-es frissítése. Ez azt jelenti, hogy a PBE-ről kifutott egy ciklus, vagyis a fejlesztőknek egy újjal kellett pótolni azt. Ez volt természetesen a 11.2, ami a TFT játékosoknak fogja elhozni a régóta várt Mid-Set Update-et. Ám nemcsak az autobattler kedvelői kaptak törődést a fejlesztőktől, hanem az alapjáték szerelmesei is. Ismét érkezett jó pár új kozmetikai tartalom a tesztszerverre.

Február elején ünneplik Kínában a holdújévet. Náluk nem december 31. és január 1. között váltanak naptárat az emberek, hanem a holdhoz viszonyítják a napjaikat, heteiket, hónapjaikat. A League of Legends-ben is szokott lenni tematikus esemény ilyenkor, de még ha az nem is, skinek minden évben érkeznek. Úgy fest, hogy már most, január elején elkezd hangolódni a fejlesztőcsapat, ugyanis az új „Scrolls” skinek nagyon a keleti kultúrára hajaznak.

 

Két új családdal bővül a játék. Az egyik a Shan Hai, a másik pedig a Ruined nevet viseli. Előbbibe négy, utóbbiba „csak” három hős kapott helyet. A Shan Hai modellek úgy lettek elkészítve, mintha ecsettel rajzolták volna őket, ezzel ez a kvartett lett az első a játék történetében, amelyek ilyen jellegű animációval vannak megáldva. A Ruined brigád egy sokkal szokványosabb, ám annál menőbb körítést kapott.

A fent látható skineket előreláthatóan legkorábban két hét múlva láthatjuk viszont az éles szervereken.

 

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×