Ha minden igaz, a 2020. évi nyári olimpiai játékokat idén nyáron rendezik meg, amire Japánban alaposan felkészülnek.

Miközben a világ továbbra is küzd a koronavírus-járvány következményeivel, az emberek még a legegyszerűbb tevékenyéget is át kell gondolják. Például nem egyszerű még egy moziba sem eljutni, nem beszélve a korlátozások és előírások betartásáról. Mindeközben Tokió úgy tűnik, biztos abban, hogy a 2020-ban elhalasztott nyári játékokat idén júliusban megtartják. Hogy mennyire készen állnak, arra nemrég az olimpiai bizottság Japánban friss infóval szolgált.

Bejelentették, hogy 200 hackert képeznek ki a kiberbiztonság érdekében a nemzetközi sporteseményre.

Bármennyire is furcsának tűnik, a kibertámadásoktól való félelem indokolt, hiszen a 2018-as dél-koreai Phjongcshangban megrendezett téli olimpiai játékokat megzavarta egy hálózati támadás, és a hivatalos honlap leállt. Állítólag hasonló támadással küzdöttek a 2012-es londoni olimpián is.

Két évvel ezelőtt elemzők megkérdőjelezték, hogy Japán képes lesz szembe nézni az ilyen támadásoknak, miután a játékokért felelős miniszter beismerte, hogy soha életében nem használt számítógépet. Ám miután lemondott, a hackerek csoportja talán megvédi az olimpiát.

Ettől függetlenül nemzetközi szinten amiatt is aggódnak, hogy ezeket a hackereket egy olyan kormány képezi ki, amely csak néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy fokozatosan megszünteti a faxgépek és a fából készült bélyegek használatát. A jó hír viszont, hogy minden hacker informatikai vállalatoktól érkezik, a szakértelmük tehát biztosított. Persze ha ez nem sikerül nekik, hirtelen lesz 200 munkanélküli IT szakember – feltételezhetően.

„A képzés alatt valószínűleg megtudják, hogyan kell használni az Internet Explorert” – írta egy vicces kommentelő Japánban. Mivel a „hackerekről” vagy képzésükről nagyon keveset tudunk, nehéz megmondani, mennyire lesznek hatékonyak.

A fenti helyzet bizonyos szempontból nagyon érdekes. Mint tudjuk, technológiai szempontból Japán az egyik legfejlettebb ország a világon. Olyan modern rendszereik vannak például egy egyszerű átlagos lakásban, amit elképzelni sem tudunk, náluk pedig természetes. Senkinek ne legyen tehát kétsége afelől, hogy Japán továbbra is a technológia fellegvára.

Ugyanakkor igaz az is, hogy a hivatali közeg teljesen más. A különböző – elsősorban nem technológiai – cégek irodáiban még ma is ősrégi rendszereket használnak. Sok helyen, ahol mindig működik a Windows 95 és használható munkára, inkább nem cserélik le. Az idős vezetők még mindig hisznek a papíralapú módszerekben, a faxban. Sok irodában a mai napig azokat az eszközöket használják, melyeket 20-30 éve is.

Talán a kormány egyes hivatalaira is igaz ez, melyek most az olimpia megszervezéséért felelnek. Ennek ellenére láthatóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezen a téren is fejlődjenek. Reméljük, sikerrel!

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×