Újabb videókártyával érkezik az Nvidia.

Az Ampere generáció nem igazán úgy sült el, ahogyan azt a nagy közönség képzelte, de még az Nvidia számításai sem jöttek be, legalábbis a gyártási folyamat felől. Ettől függetlenül a 2. generációs RTX-eket továbbra is úgy viszik, mint a cukrot. Persze valós raktárkészlet továbbra sincs, ennek ellenére egy új videókártyával örvendeztetnek majd meg bennünket a zöldek.

Felbukkant ugyanis egy egészen abszurd kártya, az RTX 3060 Ultra, ami ugyanúgy a GA14-es lapkán alapul, az RTX 3060 Ti-hoz hasonlóan, viszont ez esetben 12 GB-nyi GDDR6 memóriával szerelték a kártyát. Ez utóbbi pedig elég érdekessé teszi a jelenlegi rangsort, mindeközben az alap RTX 3060 megjelenéséről továbbra sem tudunk semmit.

A képen az RTX 3060 Ultra / Kép: WCCFTech

Az információkat kiszivárogtató WCCFTech már be is mutatta az első ASUS TUF variáns eddig nem látott promóképét, mellé pedig az árcédulát is mellékelték, ami egészen 449 dollárra rúg. Némi konvertálás és adók rászámolása után 167 ezer forintos hivatalos árcédulával érkezhet, azaz nagyjából 18 ezer forinttal kerül majd többe, mint az RTX 3060 Ti.

A megjelenési dátumról viszont egyelőre nem lehet semmit tudni, ahogy a pontos specifikációk is hiányosak. Remélhetőleg hamarosan az Nvidia hivatalosan is felfedi lapjait.

×