A kiszivárgott jelenettől hangos most a Cyberpunk 2077 közösség.

Olykor az utolsó percekben születnek meg a fontos döntések. A CD Projekt Red stúdiójában is valami hasonló történhetett, amikor is úgy döntöttek az illetékesek, hogy Judy-t csak női karakterrel vihetjük majd ágyba. Ezt utólag többen is kifogásolták, ugyanis a Cyberpunk 2077 története során igencsak összemelegedünk a gyönyörű braindance technikussal.

Úgy fest, hogy ezt a döntést az utolsó pillanatban hozhatták meg a fejlesztők, ugyanis egy modder a fájlok szemrevételezése közben észrevette, hogy Judy románc jelenete, egy az egyben le van szinkronizálva a férfi V karakter hangjával, mi több a kész jelenetek egy kis trükkel elő is csalhatók. Bizonyításképp a felvételt is csatolta a játékos, aminek megtekintését kizárólag 18 éven felüli olvasóinknak ajánljuk, ugyanis a tartalom igencsak részletesre sikeredett.

Nem teljesen világos, hogy miért döntött így a CD Projekt Red, hiszen mind a játékosokban hagyott egy betöltetlen űrt, mindamellett már kész volt a kompozíció. Ennek tükrében nem túl logikus visszatartani a tartalmat, hiszen ezzel épp, hogy elvettek az élményből. Az illetékesek egyelőre még nem nyilatkoztak az ügyben.

https://www.facebook.com/groups/cyberpunkmagyarorszag

×