A Riot Games gőzerővel dolgozik azon, hogy megérkezhessen az éles szerverekre a TFT Fates Mid-Set Update. Lesz újdonság bőven!

Hamarosan megérkezik a Teamfight Tactics aktuális időszakának „mid-set” frissítése. Ez azt jelenti, hogy a Fates szett új karakterekkel, effektekkel és játékelemekkel bővül majd. Egészen eddig nem tudtuk, hogy pontosan mire lehet majd számítani, ám most a Riot Games kiadott egy Gameplay Update blogposztot, amiben részletezték, hogy mire is lehet majd számítani.

Szerencsés lámpás (Lucky Lantern)

Ez egy teljesen új játékelem lesz, amit „A fenevadak fesztiválja” (Festival of Beasts) fog élesíteni. A Szerencsés lámpás játék közben fog felbukkanni, ráadásul minden játékos számára egy időben. Amit adni fog, az egy használati tárgy, ami segít majd minket a győzelem megszerzésében. Ezekből több fajta is lesz a játékban, s véletlenszerűen fogják őket kapni a játékosok. Vagyis nem garantált, hogy mindenkinek ugyan az fog esni a lámpásból. Olyan tárgyakat szór majd a lámpás, mint a Neeko’s Help, vagy éppen a Force of Nature. De jön négy teljesen új consumable is, ami lehetővé teszik majd, hogy úgy játsszuk a játékot, ahogy eddig még soha. Kapunk Shop Rerollert, Item Removert, Item Rerollert és egy Training Dummyt is.

  • Shop Reroller – Kiválaszthatjuk, hogy milyen Origin és Class bukkanjon fel a boltban és szabadon rerollolhatunk rá.
  • Item Remover – Azt hiszem ez egy elég egyértelmű tárgy, segít abban, hogy leemelhessük a tárgyainkat egy hősről.
  • Item Reroller – Nem azt adta a rendszer, amire vágytál? Az Item Reroller segít, hogy új lehetőségeket kapj.
  • Training Dummy – Ez egy olyan játékelem lesz, ami képes lesz rövid ideig felfogni az ellenfél csapatának sebzését. Az egységek karakternek fogják tekinteni, ám nem fog beleszámítani a limitbe. Hasonlít Azir katonáinak működéséhez.

Újdonságok

Távozó karakterek:

  • Lissandra
  • Sylas
  • Aphelios
  • Vayne
  • Thresh
  • Riven
  • Cassiopeia
  • Lillia
  • Warwick
  • Ashe
  • Lux
  • Ezreal
  • Evelynn
  • Kayn
  • Nami
  • Hecarim
  • Jinx
  • Xin Zhao
  • Jhin
  • Ahri

Most, hogy átnéztük a távozók listáját, jöjjön az izgalmasabb rész: az újdonságok. 7 új adottság és 20 hős kerül be a játékba:

  • Sárkánylélek
    • Adottság: a Sárkánylélek a Fenevadak fesztiváljának egy új, igen népes társasága. 3/6/9 részes adottság, bőven lehet bele pakolni egységeket (és a Feleslegesen nagy pálca + Spatula egy új adottságtárgyat eredményez: a Sárkány szellemét). Az adottság egy erősítő hatással ruházza fel a hősöket, amely megnöveli az értékeiket, és nagy erejű sárkányleheletet biztosít nekik!
    • Hősök:
      • Brand: 1. osztályú Mágus
      • Tristana: 1. osztályú Mesterlövész
      • Braum: 2. osztályú Élharcos
      • Shyvana: 3. osztályú Bajkeverő
      • Olaf: 4. osztályú Vadász
      • Aurelion Sol: 4. osztályú Mágus
      • Swain: 5. osztályú Szipolyozó
    • Példa összeállításra:

Dragonsoul.jpg

        • Aurelion Sol nagyon erős varázsló, ha másodjára is el tudja sütni a képességét. A 3 Mágus adottság hatékony támadóvá teszi, és a Sárkánylélekből kapott plusz sebzést maximálisan ki tudja használni. Braum és Sejuani a frontvonalban harcol, hogy időt nyerjenek Aurelion Sol számára, Shyvana pedig a magas alapsebzése miatt önmagában is hasznos. A 2 Szipolyozó a csapat életben tartásában segít.
      • Mesés
        • Adottság: A Mesés egy 3 részes adottság pontosan 3 hőssel, tehát vagy mindhárom hősre szükség lesz, vagy egy Mesés Kiválasztottra. Mindegyik Mesés egység a korábbi készletekből tér vissza, és az erejükről túlzó mendemondák keringenek! Mindegyik Mesés egység egy további, egyedi hatást kap, amely erősíti a képességüket, amikor az adottság aktív. Nautilus sebzéscsökkentést kap az ellenfelek elkábításakor, Neeko sebzése megnő az utolsó robbanásra, Cho’Gath pedig… Te jó ég! Cho’gath mindenkit fellök a táblán! Pont mint a régi szép időkben, a TFT indulásakor.
        • Hősök:
          • Nautilus: 2. osztályú Élharcos
          • Neeko: 3. osztályú Misztikus
          • Cho’Gath: 4. osztályú Bajkeverő
        • Példa összeállításra:

Fabled.jpg

          • Ahri kikerült ugyan a választékból, de Neekónak hála továbbra is lehetséges az Élharcos + Misztikus kombó. Neeko a Mesés képességével rengeteg sebzést okozhat, csak el kell érni, hogy meg is szerezze. Nautilus a 4 Élharcos, 4 Misztikus adottsággal ÉS a Mesés erejével nagyon szívóssá válik. Ornn igen hasznos ebben az összeállításban, különösen az erős Ereklye tárgyai miatt… amikre később még visszatérünk.
      • Szipolyozók
        • Adottság: A Szipolyozó egy 2/4 részes adottság, a csapat életben tartásáról szól, és egyedi, életerőt elszívó tankokat foglal magában, akik visszatöltik az elvesztett életerejüket. Amikor az adottság aktív, a csapat összes tagja gyógyul, amikor sebzést okoz, de a Szipolyozók jóval több életerőt nyernek vissza.
        • Hősök:
          • Nasus: 1. osztályú Isteni
          • Vladimir: 2. osztályú Szektás
          • Morgana: 4. osztályú Felvilágosult
          • Swain: 5. osztályú Sárkányivadék
        • Példa összeállításra:

Syphoner.jpg

          • Swain egy nagyon erős, frontvonalbeli, életerőt elszívó tank. A megfelelő tárgyakkal és adottságokkal rengeteg sebzést okozhat, és sokáig életben maradhat. A hirtelen sebzés jelenti rá a legnagyobb veszélyt, védd ellene. Morgana ezenkívül jól teljesít sebző egységként a hátsó sorban, és alkalmazza az ellenfél sebzését csökkentő hatást, megkönnyítve a tank életét.
      • Vadász
        • Adottság: A Vadász egy 2/4/6 részes adottság összesen 5 hőssel, tehát a 6-os bónusz eléréséhez egy Kiválasztottra van szükség. Ezek a hősök rengeteg sebzést okoznak, és leküzdik a saját fájdalmukat. Minél alacsonyabb az életerejük, annál magasabb életlopáshoz jutnak, hogy felépüljenek a sérüléseikből. Minél alacsonyabb a célpontjuk életereje, annál nagyobb sebzést okoznak neki, így a sérült célpontok ellen halálosak. Ha elsöprő erővel támadnál az ellenfelekre, ez az ideális választás.
        • Hősök:
          • Zed: 2. osztályú Nindzsa
          • Darius: 3. osztályú Szerencse
          • Olaf: 4. osztályú Sárkányivadék
          • Tryndamere: 4. osztályú Hadúr párbajhős
          • Samira: 5. osztályú Fenegyerek mesterlövész
        • Példa összeállításra:

Slayer.jpg

          • A Vadászok között számos jó sebző karakter van, de Olaf az egyik legérdekesebb. ELKÉPESZTŐEN sok sebzést tud okozni, és ha van egy Gyorstüzelő ágyúja, hogy életben tartsa, egy Határtalan pengével vagy Utolsó lehelettel még hatékonyabbá válhat. Ha egyszerre aktív a Vadász és a Szipolyozó hatás, a legtöbb kis sérülésből hamar felgyógyul. Ez az összeállítás a Szerencse hatást is aktiválja, a plusz arany felgyorsítja az utat a 9. szintig, ahol Annie-t Tryndamere-re vagy Samirára lehet cserélni a 6-os Vadász hatás aktiválásához.
      • Hóhér
        • Adottság: A Hóhér egy 2/3/4 darabos adottság, több drága egységgel. A Hóhérok akkor különösen hasznosak, ha a végjátékban akarunk komoly sebzést okozni. Például kiválóan alkalmasak az egyébként bosszantó Szipolyozók elintézésére. Aki játszott a Galaxisokkal, felfedezhet némi hasonlóságot közöttük és a Valkűrök között, de ez most egy adottság, és jobban tagolt.
        • Hősök:
          • Kindred: 3. osztályú Szellem
          • Kayle: 4. osztályú Isteni
          • Xayah: 4. osztályú Kerekerdő Őrző
        • Példa összeállításra:

EXECUTIONER.jpg

3 Hóhér 4 Isteni 2 Beavatott 2 Felvilágosult 2 Misztikus 2 Szellem 2 Szipolyozó 1 Nindzsa

          • Kayle visszatért, és még mindig egy 4 arany költségű, nagyon erős sebző hős. Az egész összeállítás az ő kiszolgálására épül. A Gyorstüzelő ágyú és a Guinsoo dühpengéje megnöveli a támadási hatótávját és a támadási sebességét, a Higany selyemöv pedig a védelméről gondoskodik. Kayle sebzése a 3 Hóhér hatás miatt százalékos elemmel is bővül, a többi adottság pedig a sokoldalúságot növeli. Shen és egy Beavatott legyen előtte a frontvonalban, hogy minél több időt nyerjenek számára.

Új 5. osztályú hősök

A készletben bemutatkozik két új 5 arany költségű hős: Ornn és Samira.

Ornn

      • Adottságok: Kerekerdő, Élharcos, Kovács
      • Képesség:
        • Ornn megidéz egy elementált a legtávolabbi ellenfél mögött, amely elindul felé, és 1,5/2/15 másodpercre fellöki és elkábítja az útjába eső ellenfeleket, valamint 100/200/4000 varázssebzést okoz nekik.Ha az elementál Ornnak ütközik, belefejel, és egy másik távoli ellenfél felé irányítja.
      • A gyakorlatban:
        • Ornn minden értéke kellően magas, így frontvonalbeli harcosként is szolgálhat, ha hiány van belőlük. A kovácsisten dühével szétzilálhatja az ellenfél sorait.
      • Kovács:
        • De Ornn valódi ereje az egyedi adottságában, a Kovácsban rejlik. Miután részt vett egy harcban, Ornn elkezd kovácsolni egy Ereklyét. Minél magasabb a csillagszintje, annál hamarabb készülnek el ezek a nagy erejű, új típusú tárgyak. Ha végzett a munkával, a tárgyat bármelyik szövetséges hős használhatja, akinek még van helye, és akinél nincsen másik Ereklye. Az Ereklyék teljesen új, egyedi tárgyak, amelyeket csak Ornntól lehet beszerezni.
      • Példa Ereklyékre

Rocket.png

Rakétameghajtású ököl (+15 mana, +25 páncél, +200 életerő): a harc kezdetén a viselője magához rántja a legtávolabbi ellenfelet, 1,5 másodpercre elkábítva a célpontot. A hatótávon belüli szövetségesek ezt az ellenfelet fogják támadni.

3042_Marksman_T3_Muramanav1.jpg

Muramana (+20 sebzés, +20 támadási sebesség, +15 mana): amikor a viselője először süti el a varázslatát a harcban, visszanyer 100 manát

3078_Fighter_T4_TrinityForcev1.jpg

A háromság hatalma (+33 minden értékhez az életerő kivételével, +333 életerő)

Samira

      • Adottságok: Fenegyerek, Vadász, Mesterlövész
      • Képesség:
        • Samira az ellenfelek legnagyobb csoportja felé siet, és ezalatt 100% kitérésre tesz szert, megcélozhatatlanná válik, és 2 másodperc alatt 15/25/50 lövést ad le véletlenszerű közeli ellenfelekre.
      • A gyakorlatban:
        • Samira minden Vadászokat vagy Mesterlövészeket tartalmazó összeállítás központi, fizikai sebzést okozó eleme, de igazából bárkinek jól jöhet, aki korán megszerzi és, erős sebzésnövelő tárgyakat tud ráaggatni.
      • Fenegyerek
        • Samirának nincsen manája, helyette a kombórendszerére hagyatkozik. Minden második alaptámadása után egy új célponthoz szaltózik, rövid ideig tartó pajzsra tesz szert, és lead két lövést, megnövelve a kombó pontszámát. Amint eléri az S osztályzatot, elindítja a sortüzet, lekaszálva az összes szerencsétlent, aki túl közel áll hozzá.

Még néhány újonc

Az új adottságok és 5-ös költségű hősök mellé érkezik még néhány egység, tovább bővítve az adottságaik hősrepertoárját.

    • Rakan – 2. osztályú Kerekerdő Őrző
    • Sivir – 3. osztályú Szektás Mesterlövész

Magyar forrás: Riot Games

https://www.facebook.com/groups/414926749102367/

×