Utánajártunk, hogy kik voltak 2020 legnépszerűbb streamerei.

Amilyen eseménydús volt 2020, olyan gyorsan véget is ért. A koronavírus-járványnak köszönhetően pedig a szokásosnál is több időt töltöttünk otthonainkban, amivel együtt minden eddiginél több online tartalmat fogyasztottunk.

A 2019-es toplistához hasonlóan idén is megvizsgáltuk közelebbről, hogy kik voltak a legnépszerűbb streamerek Magyarországon. Ezúttal viszont kizárólag a Twitch statisztikáira tudunk hagyatkozni, ugyanis hiába örvend Zsozeatya óriási népszerűségnek, a Facebook sajnos nem adja ki a szükséges adatokat, a YouTube-hoz hasonlóan.

Nézzük, idén kikre kattintottak a legtöbben?

A toplista élvonala /Kép: Sullygnome

A tavalyi évhez hasonlóan 2020-ban is KriszhAdvice vitte a pálmát. A Béke Szigetének ura idén 2456 órát streamelt, viszont átlagosan már 1636 nézővel büszkélkedett. A streamjeiről pedig továbbra is süt a pozitív hozzáállása, valószínűleg épp ennek köszönheti az óriási sikert. Mindemellett szóhasználata is futótűzként terjedt a Fortnite-osok köreiben. Idén is főként Fortnite-ot közvetített, ami meg is hozta gyümölcsét, hiszen 4,39 millió órányi tartalmat fogyasztottak a nézők. Elképesztő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

twitch.tv/kriszhadvice (@kriszhadvice) által megosztott bejegyzés


A TheVR csapata idén is töretlen népszerűségnek örvendett, akik immáron már 7 éve látják el tartalmasabbnál-tartalmasabb anyagokkal nézők százezreit. Az első nagyobb sikereiket a YouTube-on érték el, így amikor platformot váltottak, a siker garantált volt. Rengeteg különböző műsorral próbálkoztak már az évek során, a VR tartalmaktól kezdve a reggeli beszélgetőműsorukon, a Happy Hourön át, podcasttel, filmkritikákkal, tech bemutatókkal, tesztekkel, na meg persze a játékközvetítésekkel mindenhol megvillantották tehetségüket. Idén a Twitch-en még nagyobb sikereket értek el, ugyanis tavaly még „csak” 3 millió órányi megtekintéssel büszkélkedhettek, ez viszont idén 3,94 millió órára duzzadt, mindeközben átlagosan 3038 fő nézte a streameket, ezzel egyébként kiemelkednek az egész mezőnyből.

A dobogó harmadik helyére pedig mindenki kopasza, azaz Kiss “AK” Ádám került, aki egyúttal a legnézettebb hazai League of Legends játékos címét is behúzta. Az 1442 streamelt órából 1093-at a League of Legends mellett töltött, azaz, ha valaki szeretne belerázódni a LoL-ba, az jó helyen jár. A közvetítéseit átlagosan 1315-en követték figyelemmel, a csatornája pedig 1,93 millió órán keresztül kötötte le a nézők figyelmét.

AK mögött szorosan áll Ruben, aki az egész Twitch egyik legszerethetőbb alakja. Ruben csatornáján egyik játék sem dominál igazán, talán a „Just Chatting” részleget tudnánk kiemelni, ami az ő esetében sem átlagos kérdezz-felelek, hanem különféle feladványokkal, műsorokkal szórakoztatja nézőit. A csatornáján mintegy 1,87 millió órát töltöttek el a kedves nézők.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Twitch Ruben (@twitchruben) által megosztott bejegyzés


Az ötödik helyen érkezik Suri, aki Grand Theft Auto Online részlegén töltötte ideje nagy részét. A GTA Role Play, azaz a GTA szerepjáték modja idén elképesztő népszerű volt, mind külföldön, mind pedig hazánkban. Kétségtelen, hogy Suri az egyik legszórakoztatóbb GTA streamer, így ha valaki még csak most csöppenne bele az egész RP világába, az jó helyen jár. Suri idén 1081 órán át közvetített, amit átlagosan 1262 néző követett figyelemmel.

BTURBO idén szó szerint berobbant. Tavaly még csak a feltörekvők listáján szerepelt, idén viszont nagyon belehúzott, bár tagadhatatlan, hogy a körülötte kialakult dráma is befolyásolta a sikereit. Suri után BTURBO a legnézettebb GTA RP streamer a Twitch platformján. Viszont a GTA-n túl a PUBG, a Call of Duty, illetve a Valorant is előkerült jó pár alkalommal. Csatornáján 893 ezer órát töltöttek el a nézők.

Hetedik helyen Rithnovszky Zalán áll, ami azért is meghökkentő, mert augusztusban a Twitch váratlanul felfüggesztette a fiókját. Ennek ellenére 865 ezer órán át nyújtott szórakoztatást Zalán csatornája.

A nyolcadik helyen következik NerdHub Vendel, aki az utóbbi időben kicsit hátrébb húzódott a rivaldafényből, ennek megfelelően csak ritkán láthatjuk élő adásban. Mindezek ellenére is sikerült bekerülnie a 10 legnézettebb magyar Twitch streamer közé.

Eragonist 2018-ban még a 19. helyen állt, 2019-ben viszont jóval többet streamelt, az idő java részében Fortnite-ot, aminek köszönhetően tavaly a 6. helyezést hozta el. Sajnos idén már csak a 9. helyet sikerült behúznia, amiben a Fortnite népszerűségének csökkenése is vastagon benne van, ennek ellenére ha valaki el akar lesni pár jó mozdulatot, annak érdemes felkeresnie Eragonist csatornáját.

A lista tizedik helyén pedig nem más áll, mint Paplovag, aki a semmiből került elő. Korábban javarészt a YouTube-on tevékenykedett, idén viszont már 1307 órát töltött streameléssel, amit átlagosan 536 fő követett figyelemmel.

Ők is ott vannak az élbolyban / Kép: Sullygnome

Fyrexxx, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Nessaj a 11. helyet húzta be idén, azaz 7 helyet javított a tavalyi eredményéhez képest. Mindez pedig a 822 streammel töltött órának is köszönhető, a közvetítéseit pedig átlagosan 827 néző követte figyelemmel.

Eazykee pedig szintén egy új név a listán, őt főként a GTA streamjeiről ismerhetitek, ami meglepően nagy népszerűségnek örvend az utóbbi időben. A 13. helyen pedig MnXFN áll, aki ideje java részét Fortnite-tal és GTA V-tel tölti. BLYYY ezúttal is ott van a legnépszerűbbek között, viszont a PUBG népszerégének esésével BLYYYY nézettsége sem tündököl olyan fényesen. A 2159 streamelt órával felülmúlta a tavalyi teljesítményét, viszont ennek ellenére már csak a 14. helyet sikerült behúznia.

A 15. helyen pedig Karthas áll, akit a játékok mellett gyakran megtalálhatjuk az IRL szekció tetején. Nem mellesleg több, mint 1500 óra és 628 ezer óra megtekintés áll mögötte

TsBlackii szintén egy új befutó, aki a Leauge of Legends-zel robbant be a köztudatba. Streamjeit átlagosan 346 fő követi, a csatornáján pedig 588 ezer órát töltöttek el a nézők, ezzel sikeresen behúzta a 16. helyezést. Őt követi FéregTV Csabi, aki továbbra is az ország legnépszerűbb Hearthstone streamere, az ő csatornáján 640 ezer órát töltöttek el a kedves nézők.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Gábor (@molnargabo) által megosztott bejegyzés

A 18. helyen érkezik Molnár Gábor, alias molnargabo, aki hazánk legtehetségesebb FIFA játékosa és valószínűleg jóval előrébb is kerülhetne a listán, ha egy kicsit többet közvetítene. Ennek ellenére a streamjeit átlagosan 684-en követték idén. Ha valaki el szeretne lesni pár trükköt, az mindenképp nézzen bele a közvetítéseibe.

A PUBG csökkenő népszerűsége után Konti is új vizekre evezett és variety streamernek állt. Változatos streamek jellemezték 2020-ban a csatornát, 170 különféle játékot mutatott be a nézőközönségének. Nem mellesleg mintegy 3100 órán át szórakoztatta a nézőket.

A 20. helyezést pedig Kittina húzta be, aki egyúttal egyedül képviseli a nők táborát, legalábbis a listán. A játékokon túl több száz órányi beszélgetőműsorral szórakoztatta közönségét. A közvetítéseit pedig átlagosan 544-en követték figyelemmel.

Gratulálunk mindenkinek és további sikereket kívánunk a jövőben is!

A tavalyi listát láttad már?

Őket néztük a legtöbbet! – 2019 legnézettebb magyar streamerei

×