Többnyire még mindig él a sztereotípia, miszerint egy átlag játékos egyenlő egy tinédzser sráccal.

Ez a kép az évek során egy bizonyos rétegben töretlenül megmaradt. Részben a reklámcégek által, ennek a demográfiai csoportnak az agresszív marketingjének köszönhetően. A hirdetések sokasága alapján úgy tűnhet, hogy a piac egyáltalán nem változott, hiszen gyakran – és egyrészt jogosan – fiataloknak célozzák a hirdetéseket, hiszen tudják, hogy míg egy felnőtt gyakran sajnálja magától az efféle „ajándékokat”, a gyerekeknek, tiniknek sokkal több mindent megvásárolnak a szüleik.

Ahogy arról a GameSparks beszámolt, az okostelefonok térnyerésével azonban a játékosok statisztikája és megítélése drámaian megváltozott. Bár a marketing stúdiók továbbra is a tinik és fiatal férfiak demográfiai igényeit szolgálják, fény derült arra, hogy a játékközönség körülbelül 50 százalékát nők alkotják. Míg a konzol és a PC-s játékosok többnyire elutasítják a mobilpiacot, mint „nem valódi játékot”, mert túlságosan időszakos szórakozás, az előjelzések azt mutatják, hogy a bevétel hamarosan versenyezhet majd az előbbiekkel.

Ti mit gondoltok, felvehetik a versenyt a telefonos játékok például a konzolos játékokkal szemben?

×