A Microsoftnak mostanában nem igazán jönnek össze a frissítések. Míg korábban egyes SSD-k halálát okozták a Microsoft újításai, addig most is nem várt régi ismerősökkel gazdagították a Windows 10-et. A decemberi KB4592438 okozza a problémákat.
Akár még jó hírnek is mondhatnánk, de egyes PC-ken konkrétan nem hajlandó elindulni a frissítési folyamat, egyelőre nem tudni miért. Ezzel egyetemben vannak olyan kevésbé szerencsések, akik már használják az új csomagot. Ez utóbbi tábor hirtelen magasabb processzorkihasználtságról, illetve kevesebb fps-ről számolt be. Valamilyen hibának köszönhetően a processzor ugyanis hirtelen elkezd a megszokottnál jobban dolgozni, ez pedig akár az asztalon való böngészéskor, akár játékban is előfordulhat.
Ezen felül visszatért a jól ismert kékhalál, amit a Microsoft a Windows 10 megjelenésével „temetett el” végleg. Persze ez sem teljesen úgy valósult meg, ahogy Bill Gates-ék tervezték. Most pedig ismét számolni kell a hirtelen fagyásokkor előbukkanó kék képernyőkre.
Remélhetőleg úton van már a javítócsomag, ugyanis a Microsoft fórumain többen kifakadtak a KB4592438 telepítése után. Nem csoda, hiszen senki sem örülne annak, ha az amúgy stabil, megbízható rendszerét egy frissítés vágná haza.
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…