A Riot eddig három új traitet mutatott be a héten, amelyek a januári frissítéssel kerülnek majd be a játékba: Syphoner, Executioner és Slayer. Morgana és Zed voltak eddig a „főszereplők” ezekben a teasekben, majd pedig egy napnyi szünet érkezett a sok újdonságot illetően. De ma végre megérkezett az újabb bejegyzés.
Az új traitek valószínűleg a Fable és Dragonsoul neveket kapják, míg az előbbiek egy bónusz skillt kapnak majd, az utóbbiak „áldást adnak a szövetségesekre”.
A hivatalosan még meg nem erősített Dragonsoul bajnokok: Tristana, Brand, Braum, Shyvana, Olaf, Aurelion Sol és Swain. A Dragonsoul a legmagasabb életponttal rendelkező szövetségest a Sárkány áldásával biztosítja a harc kezdetén. A leak szerint ez az egység bónusz sebzést szerez, miközben a sárkányok megáldják, és minden ötödik támadás Sárkánylángok robbanását idézi elő, célpontjuk maximális egészség pontjának bizonyos százalékával egyenlő sebzést okozva.
Neeko valószínűleg a három Fable champ egyike, de a másik kettő egyelőre még teljesen ismeretlen. Néhány találgatás szerint lehetnek például Cho’Gath, Alistar és Nautilus is. A Fabled traitről sem tudni sokat, azon kívül, hogy a bajnokok egy titokzatos kiegészítő hatást fognak szerezni.
A szett várhatóan 2021. január 21-én érkezik.
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…