Még mindig hajszolja a rekordokat a Nintendo. A Switch igazán jól teljesít eladások terén, van olyan ország, ahol több, mint 2 éve listavezető.

A Nintendo Switch még mindig rekordokat dönt a világon, holott már megjelent a PS5 és az Xbox Series S/X is. Még az új masinák mellett is sikerült Kanadában a legjobban értékesíthető konzolnak lennie novemberben, amivel egyébként egy őrületes rekordot állított be a gép. Ezzel az eredményével a Nintendo Switch 25 hónapja zsinórban tartja a pozícióját a legkelendőbb konzolok listájának élén Kanadában.

Holott előzetesen nem lehetett ekkora sikerre számítani. Tény, hogy a Wii félelmetesen kelendő volt, de a Wii U már összességében egy nagyobb bukásnak volt elkönyvelhető. S míg a Nintendo Switch egy érdekes, innovatív konzolnak tűnt elsőre, a Wii U újításai után nem sokan számítottak ilyen jellegű sikerre.

Kép: KnowTechie

Bár konzolok terén mindig is jó volt a Nintendo, ha a NES és a SNES nem helyezte fel örökre a videojátékok térképére a japán céget, akkor azt később biztosan megtette a Game Boy. Minden idők 10 legkelendőbb konzoljának listájáról 4 elem is a Nintendóhoz kapcsolódik, s nagyon úgy tűnik, hogy a Switch-nek köszönhetően ebből idővel 5 is lehet.

A Switch jelenleg a toplista 12. helyén áll körülbelül 69 millió értékesített példánnyal. Előtte a Nintendo 3DS család áll a 11.helyen 75 millió eladott példánnyal.

Az NPD Group adatai szerint csak Kanadában 790 ezer darab Switch konzol talált gazdát 2020-ban. Ez a szám pedig még a 2019-es számokon is túltesz, legalább 162 ezer darabbal.

Ha így halad a gép, akkor pár éven belül felkerülhet a top 10-es listára, pláne akkor, ha a Switch Pro tényleg úton van.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×