A korábban már megszellőztetett szervíz mellé ugyan gyár nem érkezik kis hazánkba, de alkalmazottakat már keres a Tesla az új budapesti üzletébe.

Ahogy arról nemrég a ComputerWorld is beszámolt, úgy tűnik, valamire készül a Tesla Magyarországon. Ez derül ki legalábbis abból, hogy a Careers oldalán több Tesla álláshirdetés is megjelent, mely Budapesthez köthető. A két pozíció betöltésére olyanok keresnek, akik értenek a karekedelemhez, illetve a vevőtámogatáshoz.

Mindez azt jelenti, hogy hivatalos Tesla szalon nyilhat Budapesten.

Persze Tesla autót már lehet venni Magyarországon is, ha valaki nem akar a macerás megrendeléssel, szállítással, honosítással foglalkozni. Az ebben segítő Universal Leasing Kft. azonban csak szerződött partnerként működteti a Tesla szalon néven ismert budapesti telephelyet. Most úgy tűnik, hogy a Tesla maga nyit egy szalont nálunk.

Persze ez még csak feltételezés az álláshirdetések alapján, ugyanakkor korábban már érkeztek hírek arról, hogy Budapesten Tesla szervíz nyilik, így akár ez tekinthető egy újabb bizonyítéknak is.

Egyelőre persze nincs olyan sok Tesla Magyarországon, ám látszik, hogy az érdeklődés egyre nagyobb. Aki tehát szeretne egy jó állást, akkor jelentkezzen, ha pedig a jövőben Tesla tulajdonosok akartok lenni, talán már nagyon egyszerű lesz hozzájutni.

Te vennél Teslát? Vagy más van is?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×