Ha eddig úgy gondoltad, hogy sosem lesz Alien sorozat, akkor talán tévedtél. Most úgy tűnik, hogy már készülőben van egy.

Talán senki nem vitatja, hogy az Alien a filmtörténelem egy legnagyobb klasszikusa. Ahogy talán azt sem, hogy az Alien Isolation egy nagyon jó horrorjáték lett. Az Alien talán egy olyan franchise, ami sosem megy ki a divatból és mindig van rá érdeklődés. Hát, talán így gondolta a Disney is, amikor nemrég bejelentette a sorozatot.

A Disney és az FX Networks jóvoltából készül az Alien sorozat.

„Ez az első, klasszikus filmsorozaton alapuló tévésorozat, mely Noah Hawley irányítása alatt készül (Fargo/Legion). Félelmetes történetre számíthatunk a jövőben, itt a Földön” – írta a Disney a bejelentésben. Nem mellesleg a sorozat készítésében Ridley Scott is részt vesz.

A sorozat a nem túl távoli jövőben játszódik, és tulajdonképpen az első Alien történetet mutatja be a Földön. A történet keveredik az első film sztorijával, illetve a második rész akcióival is. A tervek szerint izgalmas és ijesztő lesz.

Úgy hangzik tehát, hogy az Alien sorozat leginkább a régi filmekből merít majd, talán nem csak történetében, de hangulatában és eszközeiben is. Ennek szerintem sokan örülnek majd.

Kíváncsian várjuk a megjelenést.

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×